Strand tenisz Jégvarázs Mondo 2 ütővel és labdávalMondo strand tenisz készlet Jégvarázs az olasz vállalattól kislányok részére ajánlott 3 éves kortól, a szett 2 darab 22 cm átmérőjű teniszütőből és labdából áll. A tenisz biztosítja csemetéinek a hosszantartó szórakozást parkban, kertben, strandon és biztosan a kedvenc sporteszköz lesz a kirándulásokon, kiruccanásokon. A labda könnyen elpattanik, feltűnő és úszik a víz felszínén. Ütők a strand teniszhez kék színben pompáznak és Jégvarázs (Frozen) mesemotívummal van díszítve. Teniszütők fogása kényelmes, nem csúsznak, könnyen lehet velük játszani.
Strand tenisz viszonylag új sport - tenisz, röplabda és tollaslabda kombinációjáról van szó. Lehet játszani hálóval, de a szabadon is a természetben. Hivatalos játékszabályok - két (vagy négy) játékos egymással szemben játszanak, mindenkinek meg van a saját helye, a cél pedig a labdát átütni az ellenfél térfelére úgy, hogy ne tudja visszaütni. A strand tenisz két győzelmi szettel végződik, a pontozás ugyanolyan, mint a klasszikus tenisznél. Nem hivatalos játékszabályok pedig olyanok, amlyek Önöket fogják szórakoztatni.
Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak strand tenisz kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásoknak megfelel. Szerezzen csemetéinek örömet a közösen töltött játék alatt. Készleten van | 2 390 Ft
| ||
Meselabda Jégvarázs Mondo gumiból 14 cmMeselabda Jégvarázs az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy mesés labda kislányok részére. Gyermek labda Frozen 14 cm átmérővel a kisebb nagyságú labdák közé tartozik. Ez a labda főleg kültéri játékra alkalmas. Méretei alapján megfelelő kidobós, foci, vízijátékok vagy más mozgási aktivitást produkáló játékok használatához.
Labdázás a gyerekeknél aktívan elmúlasztja az unalmat, javítja motorikus képességeket és fejleszti a csoportmunkát is. Olasz Mondo vállalat monőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. Az ár egy terméket takar. Készleten van | 990 Ft
| ||
Gyermek bumeráng Dohány különböző színekGyermek bumeráng a Dohány magyar gyártótól kislányoknak és kisfiúknak 3 éves kortól, amely nagyon közkedvelt játék gyerekek és felnőttek körében egyaránt. A színes bumerángnak 41 x 5 cm mérettel jellegzetes alakja van. Kiváló minőségű, erős strapabíró műanyagból készült. Ha helyesen van eldobva a bumeráng, akkor visszatér ahhoz, aki dobta. Ez a gyerek bumeráng többféle színben is van kínálatunkban, az ár egy darabra vonatkozik.
A gyerekek ezzel a sporteszközzel ügyességet és türelmességet tanulnak, ezen felül pedig aktívan szórakoznak a friss levegőn. A bumeráng 3 éves kortól alkalmas a gyerekeknek. A Dohány gyerekjátékokat gyártó kiváló minőségű európai cég. Szerezzen örömet kicsinyeinek ezzel a népszerű gyerekjátékkal. Készleten van | 800 Ft
| ||
Focikapu Mondo 1 darab labdával 5 évtőlKészleten van | 6 790 Ft
| ||
Frizbi Dohány átmérő 24 cm lyukacsos 3 évtőlLyukacsos repülő korong a magyar Dohány gyártótól kislányoknak és kisfiúknak 2 éves kortól, amely strapabíró rugalmas műanyagból készült, csodaszép színekben. A Dohány márkájú repülő korongok viszonylag szokatlan alakúak, amely javítja aerodinamikus tulajdonságukat. A korong nagyszerűen repül, jól látható, ami nagyon hasznos, ha messzire elrepül. Átmérője 24 cm. A repülő korongok nagyon népszerű játékok a gyerekek körében, és az idősebbek is kedvelik. A frizbi korong ideális játék vidám mókázáshoz valahol a vízparton, természetben, tóparton vagy parkban. Válasszon repülő korongot a következő színek közül: világoszöld, sötétkék, narancssárga, lila, rózsaszín, sötétzöld, világoskék, piros és sárga, az Ön által választott színt tüntesse fel a megrendelésben. Az ár 1 darabra vonatkozik.
Csoportosan is lehet frizbit játszani (legalább két játékos), de ha nincs rá lehetőség, egyedül is elszórakozhat vele. Amit fontos megjegyezni, hogy a repülő korong eldobásánál elsősorban a csukló mozgását szükséges kihasználni. A magyar Dohány, eredetileg családi vállalkozás, kiváló minőségű gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, termékei nem csak a gyermek frizbi korongok kategóriára korlátozódnak. Gyártási technológiájuk megfelel az Európai Unió szigorú előírásainak. Szerezzen örömet kicsinyeinek ezzel a közkedvelt gyerekjátékkal, amellyel sokat szórakozhatnak. Készleten van | 640 Ft
| ||
Játékbaba Sweet Heart Candy Corolle fekete szemekkel és levehető sapkával 30 cm 9 hó-tólTökéletes Sweet Heart Candy játékbaba a francia Corolle márka műhelyéből már az első pillantásra elrabolja kisbabája szívét. Ajándékozza meg gyermekét egyedi francia dizájnban tündöklő játékbabával, melyet kizárólag webáruházunkban tud beszerezni. Már az első pillanattól fogva erős kapocs alakul ki a játékbaba és kisbabája közt köszönhetően ezt a lágy alapanyagoknak, melyek nagyon kellemes élményt nyújtanak tapintásra, de a lenyűgözően kidolgozott részletek is nagy befolyással bírnak, amire mindig nagyon nagy szerepet fordít a Corolle vállalat. A Sweet Heart Candy játékbaba 30 cm magas, tehát tökéletes társ kisbabák részére már 9 hónapos kortól. Fekete, szinte valósághű tekintetet árasztó szemek, sötétebb bőr és részletekig kidolgozott orr és száj a Sweet Heart Candy játékbabát valósághű játékbabává varázsolják. A Corolle játékbabáról való gondoskodás fejlesztően hat a gyermek viselkedésére a jövőben. Puha és könnyű teste a Sweet Heart Candy játékbabának lehetővé teszi a kicsik számára bárhova magukkal vinni kis kedvencüket.
Csodaszép játékbaba cuki dizájnnal kiegészített rózsaszín pizsamában és füles sapkával elnyeri gyermeke szívét enyhe vanília illatával, mely mosás után is megmarad. Corolle játékbaba gyermeke nagy kedvence lesz köszönhetően a kedves asszimetrikus pofijának, mely valósághű, emberi és szimpatikus benyomást kelt. Gyerekek már a korai fázisban ismerkedhetnek különböző felületekkel, melynek köszönhetően fejlődik tapintási érzékük, finom motorikus készségük is. A Corolle vállalat számára nagyon fontos a gyerekek biztonsága, ezért a játékbaba a gyerekek igényeihez lett kialakítva. Alapanyag, melyből a játékbaba készült nagyon kellemes a tapintásra, szinte mintha bababőrt símogatna csöppsége. Gyerkőce ölelgetheti, simogathatja és puszilgathatja a játékbabát, nem kell aggódnia az egészsége miatt. Játékbaba rózsaszín sapkája levehető a fejéről, de egyedi megoldással a játékbaba testéhez lett rögzítve, hogy el ne vesszen. Játékbaba Sweet Heart Candy mosása kézzel ajánlott maximálisan 40 fokos vízben, mosáshoz folyékony mosószert használjon, majd hagyja szabadon száradni.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. A játékbabák a francia Loire Valley térségében található Langeais romantikus városában kelnek életre. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Minden Corolle játékbaba egyedi, pontosan, mint az Ön gyermeke is. Helyezze gyermeke ölelő karjaiba a világ legszebb játékbabáját, melyet kizárólag nálunk tud megvásárolni.
Jellemzői
puha, könnyű játékbaba
enyhe vanília illattal
9 hónapos kortól
fekete szemek
30 cm magas
gyermekkorhoz igazított részletekkel
kézi mosás 40°C-on
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 14 790 Ft
| ||
Ruházat Striped T-shirt&Overall Mon Grand Poupon Corolle 36 cm játékbabának 24 hó-tól CO140080Készleten van | 9 590 Ft
| ||
Fa tehényke Cow Tender Leaf ToysFa boci egy bájos fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus fekete-fehér tehényke gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott boci figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
Készleten van | 1 990 Ft
| ||
Fa Noé bárkája állatokkal Noah's Wooden Ark Tender Leaf Toys 10 pár állattalSzerezzen örömet gyermekeidnek ezzel az egyedi fából készült állatokkal teli Noé bárkájával, amely Nagy Britanniában volt megtervezve a Tender Leaf Toys márka műhelyében. A csodálatos bárka elsőosztályú és gondosan megművelt fából készült, ezáltal minősége garantált. A játék 3 éves kortól ajánlott. A bárka segítségével a gyerekek megmenthetik az állatokat a hatalmas vízözöntől. Az állatok az emelvény segítségével a hajó aljába jutnak, ahonnan a felső fedélzetre egy csapóajtó vezet. Noé bárkája tapasztalt kézművesek munkája és a hagyományos brit dizájn megtestesítője.
A bárkához a Noé és felesége figurája mellett 10 pár állat, többek között orrszarvú, nyuszi, víziló, elefánt, jegesmedve, tatu, rozmár, zsiráf, oroszlán és galamb is tartozik. Az ügyes gyerkőcök összepárosítják az állatokat, ezzel kreatív és játékos módon megismerhetik az állatokat és közelebb kerülnek a természethez. Valamennyi figura a legapróbb részletekig ki van dolgozva. A zsiráf a hosszú nyakát a felső fedélzeten lévő nyitható ablakon keresztül dughatja ki. Az alfedélzetben két körablak található, amely kilátást biztosít az állatok számára. A hajóhoz egy létra is tartozik a kisebb állatoknak.
A bárka gyengéd vonalai felébresztik a gyerekek esztétikai érzékenységét, képzelőerejét és fantáziáját. A benne lévő állatok és figurák különböző módon rendezhetők el, így a gyerekek érvényesíthetik saját elképzeléseiket és kreativitásukat. Saját történeteket találhatnak ki és mesélhetnek el testvéreiknek vagy cimboráiknak. A bárka méretei 38*27*30 cm.
A fából készült játék eredeti és ötletes, szórakoztató módon fejleszti a logikai gondolkodást, képzelőerőt, fantáziát és kreativitást. Felébreszti a természet iránti érdeklődést és fejleszti a személyiséget. A csodálatos fajáték tartalmas szabadidőtöltést biztosít a barátok, testvérek és család körében.
A Tender Leaf Toys márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájárul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos. Készleten van | 39 990 Ft
| ||
Ruhácska Dress Winter Sparkle Ma Corolle 36 cm játékbaba részére 4 évtőlA divatbemutató kezdődhet is. Csodaszép ruhácska Dress Winter Sparkle Ma Corolle játékbaba részére a francia Corolle gyártó műhelyéből a babázást igazi élménnyé varázsolja. Egyedüli webáruházként nem csupán bájos Corolle játékbabát kínálunk csöppsége részére, de rengeteg kiegészítőt is csodálatos dizájnban kivitelezve. Csodaszép fehér ruhácska jegesmedve motívummal tökéletesen illik a 36 cm nagyságú Ma Corolle játékbabákra. A ruhácska kék gallérral részletekig kidolgozott, valódi gyerekruhára emlékeztet. Ez a divatos Corolle ruhácska lágy, de minőségi alapanyagból készült, mely nagyon kellemes érzést nyújt tapintásra.
Szépséges gallérral kiegészített fehér Corolle ruhácskába öltöztetett játékbaba mindig csinos és naprakész lesz, mintha egy divatlapból lépett volna éppen ki. Tökéletesen kidolgozott részletei és az elsőosztályú alapanyag minden babázást érdekesebbé varázsol, ami serkentően hat a fantázia, kommunikációs képességek, tapintási érzékek fejlesztésében is. A szerepjáték már a korai fázisban nagyon hasznos, hisz a kicsik megismerkednek érzelmeikkel, feléled felelősségtudatuk. A rengeteg Corolle kiegészítőnek köszönhetően a gyerekek etethetik, pelenkázhatják, fürdethetik, altathatják kis kedvencüket és ezt mind a legminőségibb és legszebb játékok társaságában. A Corolle ruhák tisztítása kézi mosással ajánlott max. 40°C-on, mosásnál gyengéd folyékony mosószert használjon.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Teljesítse gyermeke álmait és lepje meg a világ legcsodálatosabb babájával és hozzá tartozó kiegészítőkkel, melyeket kizárólag kínálatunkban talál.
Jellemzői
ruhácska Ma Corolle játékbaba részére
ruha jegesmedve motívummal
36 cm magas játékbabára alkalmas
4 éves kortól
gyermekkorhoz igazított részletekkel
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 6 790 Ft
| ||
Fa toronyépítő Color Stacking Tower Eichhorn 6 színes formával labdával 12 cm magas 12 hó-tólFa toronyépitő Color Stacking Tower a német Eichhorn műhelyéből egy igazán csodálatos készségfejlesztő játék gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Fa torony elsőosztályú nyirfából készült, a gyerekszobába kellemes és otthonos légkört teremt. Kisfiúk és kislányok próbára tehetik ügyességüket a torony felépitése közben a 6 szines alakzatnak köszönhetően, melyeket fokozatosan a fa talpazattal rendelkező rúdra a megfelelő sorrendben felhelyeznek, miközben a csúcsra a piros labdácska kerül. Időtlen fajáték fejlesztően hat a finom motorikára, térlátásra és logikus gondolkodásmódra. Torony magassága 12 cm.
A legkisebbeknek szánt készségfejlesztő fajátékok fontos szerepet játszanak a gyermek fejlődésében, növelik az agy aktivitását, hozzájárulnak a kognitív készségek és képességek fejlesztéséhez. A toronyépitő játék élénk szinei elősegítik a színek felismerését a legkisebb gyerekeknél. Az egyes alakzatok egymásra helyezésével saját maguknak tetsző tornyot tudnak felépiteni. Játék közben feléled az egészséges önbizalmuk, fejlődik szépérzékük és megismerkednek a szinekkel is. A fa alapanyag gyártási és feldolgozási folyamata megfelel a szigorú minőségi elvárásoknak, így a végső termék teljesen biztonságos a legkisebbek számára is.
A német Eichhorn gyártó már több mint 60 éve a legminőségibb fajátékok segítségével járul hozzá a kisfiúk és kislányok kreativitásának fejlesztéséhez valamint egyéniségük kibontakozásához. Az Eichhorn prémium termékei több generáción át kitartanak, és természetes módon ösztönzik a gyerekek kíváncsiságát, képzelőerejét és finomítják ügyességi és motorikus készségeiket. Az Eichhorn vállalat magas etikai és környezetvédelmi sztenderdjeivel hozzájárul a hagyományos erdővédelemhez. A fajátékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági feltételeknek és az EU által kiszabott normáknak.
Jellemzői
fa toronyépitő játék
6 szines alakzat labdával
német dizájn és Eichhorn minőség
többgenerációs játék
sokoldalú játék fiúknak és lányoknak
megfelel a szigorú uniós követelményeknek
12 hónapos kortól
Készleten van | 5 190 Ft
| ||
Thermo ételtároló doboz tartó Beaba Terracota barnaA Beaba thermo ételtároló doboz tartó most sokkal szebb, mint valaha. A thermo ételtároló barna terracotta színben ideális a hideg vagy meleg ételek tárolásához. A thermo doboztartó modern dizájnja egyből elnyeri a tetszését, mivel bármivel könnyedén kombinálható. A könnyű Beaba thermotartó elsősorban utazás közben bizonyít, praktikus füle lehetővé teszi egyszerű szállítását. A tartó cipzár rögzítéssel rendelkezik, tisztítása nedves szivaccsal történik. A thermotartó anyaga vízhatlan, így ha belsejében esetleg kiborul az étel, egyetlen cseppet sem ereszt át. A thermotartó a Beaba ételtárolók vagy tejes cumisüvegek illetve egyéb italokkal telített üvegek szállítására alkalmas. A termék megőrzi a hideg illetve meleg étel hőmérsékletét. Amennyiben a Beaba Heather Blue thermotartót nem használja, egyszerűen összerakja és elteszi.
A Beaba márkáról
A francia Beaba márka már 1989 óta innovatív konyhai segédeszközeivel és babagondozási termékeivel hódítja a piacot. A márka tervezői a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő termékek készítésére törekednek. Valamennyi Beaba bébitermék magas minőséggel rendelkezik és használata nagyon egyszerű. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők és gyermekek véleményét is tükrözik.
Jellemzői
Beaba thermo palack és ételtaroló doboz tartó
ideális utazáshoz
új, szebb dizájn
francia csúcsminőség
Készleten van | 6 790 Ft
| ||
Kosárlabda gyűrű flexibilis kosárral Galaxy basketball dunk hoop and net Exit Toys zöldKosárlabda gyűrű flexibilis kosárral Galaxy a holland Exit Toys műhelyéből nagyon tartós és ellenálló, igy gyerekek és tapasztalt játékosok részére is ajánlott sportoláshoz. Kosárlabda gyűrű minőségi fehér hálóval együtt kapható. Kosár átmérője 45 cm és a Galaxy, Comet és Polestar tipusu kosaras szerkezetekhez ajánlott. Ezzel a csodás rugalmas fllexibilis kosárral az egész család jól fogja magát érezni, megtanulnak pontosan kosárra dobni, trükközni és blokkolni.
Holland Exit Toys márka már hosszú évek óta halmozza el kicsiket és nagyokat elsőosztályú outdoor termékekkel. Exit Toys termékek megfelelnek a legszigorúbb EU-s normáknak és szabványoknak, TÜV, CE, EN71 tanúsitványokkal rendelkezik. Kosárlabda szerkezetek valódi holland stilusban segitségére lesz fiúknak és lányoknak a friss levegőn sportolni. Készleten van | 47 990 Ft
| ||
Focikapu Scala aluminium football goal Exit Toys alumínium keret 300*200 cmFocikapu Scala aluminium football goal a holland Exit Toys műhelyéből egy tartós és ellenálló focikapu, mely minden kis focista érdeklődését felkelti már 3 éves kortól. Kis súlyának köszönhetően könnyen mozgatható, kompakt méretekkel rendelkezik és könnyen kezelhető. Elsőosztályú aluminium konstrukció elülső és hátsó váza eloxált, igy könnyebben ellenáll az időjárási viszontagságoknak, korrózióálló és hosszabb ideig megtartja szépséges megjelenését. Tartós fekete háló erős műanyag fogantyúkkal erősithető a kerethez.
Holland Exit Toys márka már hosszú évek óta halmozza el kicsiket és nagyokat elsőosztályú outdoor termékekkel. Exit Toys termékek megfelelnek a legszigorúbb EU-s normáknak és szabványoknak, TÜV, CE, EN71 tanúsitványokkal rendelkezik. Focikapu valódi holland stilusban pompázik, lehetővé teszi fiúk és lányok számára a friss levegőn való sportolást. Focizás közben erősödik kéz- és lábizomzatuk, megtanulják a távolságot felmérni és a pontos kapuralövést.
Jellemzői
alumínium szerkezet korróziógátló bevonattal
magas ellenállás az időjárási viszonyokkal szemben
méretei 300*200*140 cm
súlya 35 kg
holland Exit Toys dizájn
Készleten van | 219 990 Ft
| ||
Iskolai hátizsák Backpack James Mr. Gadget Jeune Premier ergonomikus luxus kivitel 42*30 cmJátékos matricák utat mutatnak kisfiának a suliba. Ismerkedjen meg a legújabb Jeune Premier iskolai hátizsákkal, mely már az első pillanattól fogva gyermeke nagy kedvence lesz és végigkíséri őt az iskolai napokon. Az egyedi Backpack James Mr. Gadget Jeune Premier iskolatáska egy igazán stílusos hátizsák, mely követi a legújabb divattrendeket és odafigyel a gyerekek igényeire. A belga Jeune Premier márka műhelyéből származó Backpack James Mr. Gadget hátizsákba kiselsőse első látásra beleszeret. A vonzó dizájnos és időtlen iskolatáskára elég egy pillantást vetni és a gyerekek nap mint nap boldogan indulnak majd iskolába.
Egészség és biztonság
Ez az iskolatáska elsődlegesen az alsó tagozatosok részére lett kialakítva, de ovisok is szívesen fogják viselni, ugyanis a hátizsák elsőosztályú kialakításának köszönhetően már 8 éves kortól ajánlott 122-158 cm magas gyerkőcök részére. Az üres hátizsák a maga 0,8 kg súlyával nem terheli a gyermek gerincét. A szülők garantáltan nagy előnynek vélik a táska puha anatómiailag formált hátrészét és maximálisan kényelmes párnázott vállpántjait.
A vállpántok természetesen állíthatók is, így tökéletesen alkalmazkodnak a gyermek magasságához, testalkatához ezzel optimalizálva a súlyelosztást. Az, hogy az iskolatáska tervezői igazán mindenre gondoltak, az aprólékosan kidolgozott részletek bizonyítják. Az iskolatáska rekeszei cipzáras rögzítést kaptak, amely könnyen kezelhető, így a gyerkőc nem fecsérli majd az idejét a szünetek alatt a komplikált zárakkal, melyek gyakran be is akadnak.
Alapanyag
Az első iskolanap az új iskolatársakkal való barátkozásról és a tanárok megismeréséről szól, de természetesen nagyon fontos szerepet játszik az új iskolatáska is. A Jeune Premier hátizsák minőségi vízhatlan poliészterből készült, mely bőr hatással bír, így tisztítása is nagyon egyszerű. E könnyű, ellenálló anyag ráadásul szennyeződéstaszító is. Ezen elsőosztályú alapanyagnak köszönhetően a hátizsák nem ázik át, akkor sem ha kisiskolása otthon felejti az esernyőjét. És mint minden Jeune Premier termék, a James hátizsák is 100%-ban vegán.
Tárhely
A luxus Jeune Premier iskolatáskánál nem csak a külcsíne, de a belső kialakítása is lenyűgöző. A 22,7 literes táskába minden iskolai kellék helyet talál. A hátizsák kirándulásokon is használható. Belterét két nagy rekesz alkotja, melyben a tankönyvek, füzetek, tolltartó és a tízórai is játszva elférnek. A nagyobbik rekesz praktikusan elválasztott, így a hátizsák tartalma rendszerezett lesz, így a táskában nem alakul ki káosz.
Dizájn
A Jeune Premier iskolatáska tervezői beleadtak mindent, hiszen maguk is érintett szülők és tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek sokkal szívesebben tipegnek az iskolába egy olyan táskával a hátukon, amely csodálatot vált ki a többiekből. Felejtse el az unalmas tucattermékeket és merüljön el a vidám matricák révén a fantázia világába. A csodálatos Jeune Premier iskolatáskába való pakolás sokkal kellemesebb és vidámabb lesz a játékos matricák társaságában. A kézzel készített formatervezés már az első látásra olyan eredetiség jeleit hordozza, amelyet máshol csak nehezen talál.
Jellemzői
iskolatáska gyerekeknek 8 éves kortól
alsó tagozatos kisiskolások részére
122-158 cm magas gyerekek részére
súlya 0,8 kg
térfogata 22,7 liter
méretei 42*30*18 cm
állítható vállpántok
ergonomikus formatervezés
vízhatlan szennyeződéstaszító anyag
két nagy rekesz
kézzel rajzolt egyedi dizájn
Belgiumban tervezve
Készleten van | 55 990 Ft
| ||
Iskolai hátizsák Backpack Amsterdam Small Dolphin Jack Piers kicsi ergonomikus luxus kivitel 2 évtől 23*28*11 cmInduljon útnak gyermeke a fantázia hullámain együtt a cuki delfinnel. Kiselsőse már alig várja a sulikezdést? Ismerkedjen meg a legújabb Jack Piers iskolai hátizsákkal, mely már az első pillanattól fogva gyermeke nagy kedvence lesz és végigkíséri őt az iskolai napokon. Bár a világoskék Backpack Amsterdam Small Dolphin Jack Piers iskolatáska retro stílusban készült, de emellett követi a legújabb divattrendeket és odafigyel a gyerekek igényeire. A belga Jack Piers márka műhelyéből származó Backpack Amsterdam small Dolphin hátizsákba kiselsőse első látásra beleszeret. A vonzó dizájnos és időtlen iskolatáskára elég egy pillantást vetni és a gyerekek nap mint nap boldogan néznek szembe az iskolai kihívásoknak.
Egészség és biztonság
Ez az iskolatáska ovisok részére készült, tehát 2 éves kortól ajánlott. Az üres hátizsák a maga 290 g súlyával nem terheli a gyermek gerincét. A szülők garantáltan nagy előnynek vélik a táska puha anatómiailag formált hátrészét és maximálisan kényelmes párnázott vállpántjait.
A vállpántok természetesen állíthatók is, így tökéletesen alkalmazkodnak a gyermek magasságához, testalkatához ezzel optimalizálva a súlyelosztást. Az, hogy az iskolatáska tervezői igazán mindenre gondoltak, az aprólékosan kidolgozott részletek bizonyítják. Az iskolatáska fő rekesze cipzáras rögzítést kapott, amely könnyen kezelhető, így a gyerkőc nem fecsérli majd az idejét a szünetek alatt a komplikált zárakkal, melyek gyakran be is akadnak.
Alapanyag
Az első iskolanap az új iskolatársakkal való barátkozásról és a tanárok megismeréséről szól, de természetesen nagyon fontos szerepet játszik az új iskolatáska is. A Jack Piers hátizsák minőségi vízhatlan poliészterből készült, melynek tisztítása nagyon egyszerű. E könnyű, ellenálló anyag ráadásul szennyeződéstaszító is. Ezen elsőosztályú alapanyagnak köszönhetően a hátizsák nem ázik át, akkor sem ha kisiskolása otthon felejti az esernyőjét.
Tárhely
A kis Jack Piers iskolatáskánál nem csak a külcsíne, de a belső kialakítása is lenyűgöző. A 5 literes táskába minden iskolai kellék helyett talál. A hátizsák kirándulásokon is használható. Belterét egy nagy rekesz alkotja, melyben a tankönyvek, füzetek, tolltartó és a tízórai is játszva elfér. A táskáról természetesen nem hiányozhat a praktikus elülső zseb az apróságok tárolására illetve az oldalsó hálós zseb sem a üdítő, kulacs vagy esernyő tárolására.
Dizájn
A Jack Piers iskolatáska tervezői beleadtak mindent, hiszen maguk is érintett szülők és tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek sokkal szívesebben tipegnek az iskolába egy olyan táskával a hátukon, amely csodálatot vált ki a többiekből. Felejtse el az unalmas tucattermékeket és szörfözzön el a cuki delfin társaságában a fantázia világába. A bájos delfin motívumával díszített Jack Piers iskolatáskába való pakolás sokkal kellemesebb és vidámabb lesz. A kézzel készített formatervezés már az első látásra olyan eredetiség jeleit hordozza, amelyet máshol csak nehezen talál.
Jellemzői
iskolatáska gyerekeknek 2 éves kortól
alsó tagozatos kisiskolások részére
súlya 290g
térfogata 5 liter
méretei 23*28*11 cm
állítható vállpántok
ergonomikus formatervezés
vízhatlan szennyeződéstaszító anyag
egy nagy rekesz
egy elülső zseb és oldalsó hálós zseb
kézzel rajzolt egyedi dizájn
Belgiumban tervezve
Készleten van | 25 590 Ft
| ||
Pelenkázótáska Changing Bag Floral Corolle 36 cm játékbabának 7 kiegészítővel 24 hó-tólPelenkázótáska alátéttel Changing Bag Floral játékbaba részére a francia Corolle vállalat műhelyéből a babázást igazi élménnyé varázsolja. Egyedüli webáruházként a babázást színesebbé varázsoljuk különleges kiegészítőkkel, ebben az esetben nagyszerű 7-részes pelenkázó készlettel, mely 36 cm nagyságú játékbaba részére lett tervezve. Cuki francia dizájnban tetszelgő pelenkázótáska 24 hónapos kortól ajánlott a gyerekeknek. A táskában megtalálható alsónemű, bili, babakrém, előke, testápoló és alátét. Praktikus pelenkázótáska tárolórésszel bármikor kihasználható alátétként is, hogy gyermeke kis kedvencéről a lehető legmegfelelőbben tudjon gondoskodni. Ez a nagyszerű készlet pelenkázáshoz nélkülözhetetlen kiegészítőkkel a babázást magasabb szintre emeli.
Részletekig kidolgozott pelenkázótáska alátéttel és kiegészítőkkel elsőosztályú alapanyagból készült, mely kellemes érzést nyújt tapintásra. Már az első pillanattól kezdve a babázás igazi élmény lesz a kis dadusok számára, miközben fejlődik fantáziájuk és kommunikációs készségük egyaránt. A szerepjátékok fontossága a korai gyerekkorban vitathatatlan. Segítségükkel a kicsik elmerülnek a felnőttek világában, megismerhetik saját emocionális világukat és megtanulnak felelősséget vállalni saját tetteikért. A Corolle gyártó kiegészítőinek köszönhetően a gyerekek etethetik, fürdethetik, tisztába ölthetik vagy álomba ringathatják kedvenc játékbabájukat. Kiváló kiegészítőnek köszönhetően komplex gondoskodást nyújthat gyermeke kis kedvencéről.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. A játékbabák a francia Loire Valley térségében található Langeais romantikus városában kelnek életre. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Teljesítse gyermeke álmait és lepje meg a világ legcsodálatosabb babájával.
Jellemzői
plenkázótáska alátéttel Corolle baba részére
7 kiegészítő
36 cm játékbaba részére
24 hó kortól
gyermekkorhoz igazított részletekkel
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 15 990 Ft
| ||
Ruhácska Dress Party Night Ma Corolle 36 cm játékbabára 4 évtőlItt az ideje csinosba bújni. Csodaszép Dress Party Night Ma Corolle ruhácska játékbabának a francia Corolle gyártó műhelyéből a babázást magasabb szintre emeli. Egyedüli webáruházként nem csupán egyedi Corolle játékbabát kínálunk csöppsége számára, hanem rengeteg kiegészítőt is elképesztően szép dizájnban kivitelezve. Csodaszép estélyi ruha ezüst színben tüll szoknyával kivételes dizájnban a 36 cm nagyságú Ma Corolle játékbabára lett tervezve. Ruhácska szinte valódi gyermek ruhácskára emlékeztet. Ez az elsőosztályú Corolle játékbaba ruha lágy és minőségi alapanyagból készült, mely kellemes élményt nyújt tapintásra. Kivételes estélyi ruhácska mintha a leghíresebb divattervező keze alól került volna ki, a babázás még izgalmasabb és életszerűbb lesz általa a kislányok számára.
Elbűvölő ezüst estélyi ruhácskát bármikor kedvenc játékbabájára öltheti kislánya. Ruhácska tökéletesen kidolgozott részletei és elsőosztályú alapanyag minden babázást érdekesebbé varázsol, ami serkentően hat a fantázia, kommunikációs képességek, tapintási érzékek fejlesztésében is. A szerepjáték már a korai fázisban nagyon hasznos, hisz a kicsik megismerkednek érzelmeikkel, feléled felelősségtudatuk. A rengeteg Corolle kiegészítőnek köszönhetően a gyerekek etethetik, pelenkázhatják, fürdethetik, altathatják kis kedvencüket és ezt mind a legminőségibb és legszebb játékok társaságában. A Corolle ruháknál a kézzel történő mosást ajánljuk maximum 40°-os vízben, mosásánál gyengéd folyékony mosószert használjon.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Teljesítse gyermeke álmait és lepje meg a világ legcsodálatosabb babájával és hozzá tartozó kiegészítőkkel, melyeket kizárólag kínálatunkban talál.
Jellemzői
ruhácska Corolle játékbaba részére
ezüst estélyi ruhácska
36 cm magas játékbabára alkalmas
4 éves kortól
gyermekkorhoz igazított részletekkel
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 8 390 Ft
| ||
Plüss koala kesztyűbáb Doudou Amusette 3in1 Doudou et Compagnie kék 30 cm 0 hó-tól DC3826Készleten van | 11 790 Ft
| ||
Oblečenie Coat Heart Petals Mon Grand Poupon Corolle pre 36 cm bábiku od 24 mes CO141600Készleten van | 9 590 Ft
| ||
Oblečenie Dress Heart Petals Ma Corolle pre 36 cm bábiku od 4 rokov CO212730Készleten van | 8 390 Ft
| ||
Takarítókocsi Rowenta Cleaning Trolley Smoby kiegészítőkkel 3 évtőlTakarítókocsi Rowenta Cleaning Trolley egy modern játékszett takarításban segédkezni vágyó kisfiúk és kislányok részére 3 éves kortól. A játék takarítókocsi türkíz-szürke színkombinációban pompázik. A valósághű játék minden segítőkész gyermek arcára mosolyt csal. A pompás játék készlet 3 kiegészítőt tartogat: elektronikus porszívót, amely valósághű hangot imitál, nagy seprűt, lapátot, és egy darab tisztítószert imitáló dobozt is.
A termék minőségi és ellenálló, de egyúttal kellemes tapintású műanyagból készült. Nagyon szilárd és stabil, méretei 34*36*42 cm. A takarítókocsi 2 keréken gurul, így könnyen áthelyezhető, hogy a takarító segédeszközök mindig kéznél legyenek. Az elektronikus porszívó a 3 kiegészítővel együtt tökéletes takarító szettet alkot. A pompás takarító szett sokoldalúan fejleszti a gyerekek készségeit, miközben hozzájárul a finom motorika és logikus gondolkodásmód fejlesztéséhez valamint az alapvető takarítási szokások elsajátításához.
A francia Smoby vállalat éveken át magas színvonalú, egyedi dizájnnal ellátott játékok gyártásával foglalkozik. Termékei gyártásánál erős és ellenálló, mégis finom, kellemes, bársonyos tapintású műanyagot használ. A fokozott biztonságosság és a sérülések elkerülése érdekében a játékok élei lekerekítettek. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. Mindemellett megfelelnek a legszigorúbb biztonsági követelményeknek és szavatolják a francia minőséget és eredeti külcsínt. Készleten van | 22 190 Ft
| ||
Puzzle Disney Inside Out Educa 2x100 darabos 6 évtől EDU20100Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Röplabda Aloha Beach Volley Mondo varrott 270 g és 5 méretRöplabda Aloha Beach Volley az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi és eredeti röplabda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul labdázni már 3 éves kortól. A röplabda varrott, 5-ös mérettel rendelkezik, súlya 270 gramm, tehát a standard nagyságú labdák közé tartozik. Egyedi röplabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszórakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Röplabdázás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Röplabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. Készleten van | 3 990 Ft
| ||
Fel |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.