Vizes játék gyerekeknek Waterplay Rotterdam összerakós hajócskákkal kékCsodaszép játékot mutat be a BIG Waterplay Rotterdam összerakós játék formájában gyerekeknek 3 éves kortól. Ez a vizes játék egyben vízi út a hajócskák számára, tehát a gyerekek elszórakoznak reggeltől akár estig is. Gyönyörű hajócska kapitánnyal is tartozik a Waterplay Rotterdam játékhoz, aki az egész hajózást irányítja. Vízzel való felengedés után akár két hajócska is úszkálhat körbe, gyorsan szelhetik a vizet vagy éppen versenyezhetnek is. A készlet gyönyörű, ragyogó kék színben pompázik és kiváló minőségű műanyagból készült UV szűrővel. A 90 x 50 x 9 cm méretű gyerekjáték ügyesen összerakható vagy szét is szedhető. A játék vízi csatorna teljesen vízálló, nem kell aggódni, hogy kifolyik a víz. A kisgyerekek kedvük szerint lehetnek tengerészek.
Érdekes része a vizes játéknak egy hajtókar, amely segítségével a gyerekek változtathatják a vízfolyás irányát, így szórakozva megtanulják, hogyan jönnek létre a vízáramlatok. Ez a lenyűgöző játékrendszer biztosítja a szórakozást, mert mindent magába foglal, amit a gyerekek imádnak: vizet, hajókat. Sokat tanulhatnak a víz erejéről, áramlásáról, arról hogyan működnek dolgok, emellett fejlődik kreativitásuk és képzelőerejük is. Méretével a játék nagyon praktikus, nyáron a gyerekek kivihetik és a friss levegőn játszhatnak, de hosszú téli estéken is elszórakozhatnak vele bent a lakásban vagy házban.
A BIG egy neves német gyártó cég, mely világméretben tölt be vezető szerepet a csúcskategóriás műanyag gyerekjátékok gyártásában. Szimbólumuk a bivaly, melyre jellemzők az: erő, robusztusság és ellenálló képesség, ugyanezek a tulajdonságok jellemeznek minden BIG gyerekjátékot. Ez a márka elnyerte a szülők bizalmát, dicsérik főleg bizonyított biztonságossága, legfejlettebb gyártási technológiája és az egészségre ártalmatlan anyagok felhasználása miatt. A gyermekjátékra 3 év garancia vonatkozik. Műanyaga különleges UV szűrőt tartalmaz, melynek köszönhetően a játék hosszú éveken keresztül lesz szép és ragyogó, mint az első napon. Készleten van | 13 190 Ft
| ||
Pénztárgép gyerekeknek Marchande Smoby elektronikus hangeffektekkel, mérleggel, vonalkód leolvasóval és 25 kiegészítővel pirosA Smoby gyerek pénztárgép egy tӧkéletes elektronikus játék gyerekeknek 3 éves kortól. A pénztárgép valósághű kivitelezése és számtalan funkciója és kiegészítői révén egy valódi pénztárgépre hasonlít és gyorsan elnyeri a gyerkőcӧk tetszését. A gyerekek a mechanikus mérleg segítségével lemérhetik az áru súlyát, majd az érintő képernyőn kiválaszthatják. Minden termék ára az LCD kijelzőn ábrázolódik és a beépített számológépen ӧsszeadódik. A termékek szkenner segítségével leolvashatók, akár csak a valódi pénztárgépnél. A szkennelés során a vonalkód leolvasó csipogó hangeffektet ad ki és pirosan világít. A kártyás fizetésnél elég a kártyát a terminálon keresztül áthúzni, aminek kӧvetkeztében az ӧsszeg kinullázódik. A gyerek pénztárgép része a kihangosításhoz szolgáló kis mikrofon. A játék kiegészítői kӧzӧtt megtalálható továbbá 2 kisdoboz, egy pléhdoboz, 9 pénzérme és 12 bankjegy. A valósághű gyerek pénztárgépben a kis árusok megtalálnak mindent, amire egy boltosnak szüksége van.
A gyerek pénztárgépben kiegészítőkkel nem csak egy szórakoztató termék rejlik, de gyermek fejlesztő eszkӧz is. Az apró tartozékokkal való játék tӧkéletesíti a gyerekek finom motorikáját és mozgás készségeit. A játék ideális minden gyerkőc számára, aki szívesen felӧlti a felnőtt szerepét. A ragyogó színeknek kӧszӧnhetően a szett tӧkéletes kiegészítőjévé válhat minden gyerekszobának. Már a legkisebb gyermekekben szükséges felébreszteni a szerepjátékok iránti érdeklődést, hiszen általuk nő a kicsik felelősségtudata, fejlődik alkotóképessége, kreativitása, fantáziája. A játéktárgyak használatával kӧzelebb kerülnek a felnőttek világához. Ehhez kiváló eszkӧz a Smoby gyerek pénztárgép, mely 3 AA elemmel műkӧdik, melyek nem képezik a csomag tartalmát.
A Smoby egy neves francia gyerekjátékokat gyártó cég. A Smoby játékok gyártásánál használt műanyag erős és ellenálló, mégis finom, kellemes, bársonyos tapintású. A fokozott biztonságosság és a sérülések elkerülése érdekében a játékok élei lekerekítettek. A Smoby műanyag játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. Minden csӧppség figyelmét elnyerik, ezért ideális ajándéknak minősülnek a legkisebbek számára is. A szigorúan ellenőrzӧtt gyártási folyamat végén a legszigorúbb biztonsági kӧvetelményeknek megfelelő játék áll. A Smoby garantálja a francia minőséget, eredeti dizájn és termékei egyediségét, melyek kiemelkedő pozíciót tӧltenek be az európai piacon. Készleten van | 20 790 Ft
| ||
Tartály robotgéphez Beaba Babycook® Original/Original Plus tésztafélére és rizsre fehér 912458Pároló kosár tésztafélére Babycook® Original vagy Babycook® Original Plus egy praktikus tartozék Beaba Babycook® Original ételpároló és turmixgépbe, melyben pillanatok alatt készre fő a tészta és a rizs egyaránt. A pároló kosár űrtartalma 300 gramm és tökéletes gyerekadag elkészítésére. Kisebb adag tészta, rizs, de lencse vagy más hüvelyes vagy gabonaféle elkészítésére is alkalmas, melyek gyermeke szervezetét szükséges tápanyagokkal látják el. Pároló kosár Beaba Babycook® Original vagy Original Plus nem hiányozhat háztartásából, ha csemetéi a püréken kívül már szilárd ételeket is fogyasztanak.
Beaba
Francia Beaba márka már 1989 óta könnyíti meg a kisgyermekes családok életét forradalmi termékeivel. A szabadalmaztatott Beaba termékrendszer stílusos és minőségi termékeket visz otthonába, amelyek megfelelnek a legmagasabb minőségi kritériumoknak. A Beaba termékek széles választékát az elégedett szülők, valamint a szakértői zsűri egyaránt kitűnőre értékelte. Az ikonikus Beaba termékek ügyes tervezők kezemunkája, akik célja az igényes szülők igényeinek kielégítése.
Jellemzői
pároló kosár Beaba Babycook®
kompatibilis a Babycook® Original/ Original Plus ételpárolókkal
megfelelő tésztafélék, rizs és hüvelyesek párolására
300 gramm űrtartalmú
minőségi francia dizájn
elsőosztályú francia minőség
Készleten van | 3 759 Ft
| ||
Konyhácska 17 kiegészítővel Smoby Neo Jura Lodge és Friends House házikókhoz UV védelemmelA piacvezető Smoby vállalat modern és korszerű tartozékokkal és kiegészítőkkel bővíti árukínálatát, melyek a kerti házikókat még otthonosabbá varázsolják a gyerkőcök számára. Ilyen nagyszerű kiegészítő a kültéri, kerti konyhácska is 17 kiegészítővel, mely a kis lurkók figyelmét azonnal elrabolja a szuper kiegészítőkkel együtt, mint a tányérok, evőeszközök, kiskés, villa, főzőkanál, fazék fedővel, poharak és virslik, amelyek a legjobb vendégváró falatoknak bizonyulnak a leendő vendégsereg számára. Játékkonyha piros, szürke és zöld színkombinációban pompázik, igy teljes összhangban lesz a kedvenc kuckó külcsínével, minden kert és udvar ékévé válik.
A konyhácska munkafelületéről természetesen nem hiányozhat a mosogatótálca csappal, mely arra ösztönzi a gyerekeket, hogy főzés és evés után a koszos edényeket szépen elmossák. A tűzhely nagyszerű lehetőséget kínál a virsi elkészítésére a hozzá tartozó fazékban, miközben az elforgatható tűzhelykapcsoló gombbal a főzőlap hőerősségét tudja a csöppség majd szabályozni. Viszont a tűzhely nem csupán főzésre alkalmas, de a virsliket grillezni is lehet rajta. A konyhácska oldalsó része praktikus kis akasztókkal lett kiegészítve, melyekre a konyhai eszközöket tudják a kicsik felakasztani. A konyha hátsó részét képező dekoratív rácsozott fal a főzöcskélés közben védelmet és kellemes félárnyékot biztosít a kis kuktáknak a forró nyári napokon.
Konyhácska tartós, dupla falrendszerből lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak, éppúgy, mint az összes Smoby házikó. A tartozékra jellemző a stabilitás, tartósság az időjárási viszonyokkal szemben, felülete sima és bársonyos a tapintásra. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni. Konyhácska az UV védelemnek köszönhetően huzamosabb idő után, illetve az időjárás viszontagságaival szemben is megtartja csodálatos, élénk színkivitelezését, a színek nem fakulnak ki. Konyha méretei 54*35*98 cm, összeillesztése gyors és egyszerű. A konyhapult alatti rész kiváló lehetőséget nyújt majd egyéb játékok tárolására.
Játékkonyha 17 kiegészítővel a Smoby vállalat műhelyéből egyedi francia külcsínben és funkcionalitásban tetszeleg, mely fejlesztően hat a gyerekek képzelőerejének és fantáziájának serkentésére, illetve játék közben közelebb kerülnek a felnőttek világához. Gyerekek imádják a szerepjátékokat, ezzel a menő játékkal nem csupán házigazda szerepét öltik magukra, de pillanatok alatt kis szakács válik belőlük. Játék közben elmélyülnek bennük bizonyos szokások, feléled bennük a felelősségtudat és vendéglátás szeretete, illetve társadalmi kapcsolatuk is erősödik. Nem utolsó sorban ezzel a kiváló konyhácskával több időt töltenek majd a friss levegőn együtt testvéreikkel, barátaikkal és szeretteikkel.
Játékkonyha a követhező házikókhoz választható:
Neo Jura Lodge
Friends House
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. Minden egyes játék éle lágyan lekerekített, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak játszani, védve legyenek az esetleges sérülésektől. Smoby játék a legjobb választás, ha gyermeke arcára mosolyt szeretne csalni. Készleten van | 18 390 Ft
| ||
Vízi pálya AquaPlay Container Port mozgó konténer daruval, 2 figurával és malommalKészleten van | 33 590 Ft
| ||
Puzzle Multi 4 Spiderman Educa 50-80-100-150 dielov EDU18102Készleten van | 5 990 Ft
| ||
Puzzle progressive Lemon Ribbon Educa 12+16+20+25 dielov EDU18061Készleten van | 3 590 Ft
| ||
Elektronikus játékkonyha hűtőszekrénnyel Ma Corolle 36 cm játékbabának 4 évtőlKivételes elektronikus játékkonyha Ma Corolle játékbaba részére nem hiányozhat gyerkőce szobácskájából sem. Egyedüli webáruházként a babázást ezzel az exklúzív játékkonyhával tesszük még érdekesebbé a francia Corolle vállalat műhelyéből. Ez a csodálatos rózsaszín-szürke színkombinációban tündöklő konyhácska a legapróbb részletekig kidolgozott és kialakítása valódi konyhácskára emlékeztet, mely első pillantásra elnyeri már a 4 éves gyerkőcök figyelmét is. A csodaszép elektronikus konyhácska részét képezi a szürke hűtő és számos kiegészítő is, melyek nélkülözhetetlenek a főzéshez. Luxus és elegáns játékkonyha Ma Corolle játékbabának kielégíti a legigényesebb kukták vágyait is, rengetek új élmény vár a gyerkőcökre. Kivételes játékkonyha nem csupán a rengeteg kiegészítővel nyeri el a kicsik tetszését, hanem gazdag tárolóhellyel is. Játékkonyháról természetesen nem hiányozhat az elektronikus főzőlap, sütő, mosogató és hűtőszekrény sem, mely víz és jégadagolót rejt magában.
Ez a nagyszerű elektronikus játékkonyha hűtőszekrénnyel Ma Corolle játékbaba részére számos kiegészítőt rejt, mely a babaázást magasabb szintre emeli. Szépséges konyhácska gazdagon fel van szerelve edényekkel főzéshez és tálaláshoz, evőeszközökkel, poharakkal és a legfinomabb élelmiszerekkel. Részletekig kidolgozott elektronikus játékkonyha Ma Corolle baba részére elsőosztályú alapanyagból készült, mely kellemes érzést nyújt tapintásra és minden babázást érdekesebbé varázsol, ami serkentően hat a fantázia, kommunikációs képességek, tapintási érzékek fejlesztésében is. A szerepjáték már a korai fázisban nagyon hasznos, hisz a kicsik megismerkednek érzelmeikkel, feléled felelősségtudatuk. A rengeteg Corolle kiegészítőnek köszönhetően a gyerekek etethetik, pelenkázhatják, fürdethetik, altathatják kis kedvencüket és ezt mind a legminőségibb és legszebb játékok társaságában.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Teljesítse gyermeke álmait és lepje meg a világ legcsodálatosabb babájával és hozzá tartozó kiegészítőkkel, melyeket kizárólag kínálatunkban talál.
Jellemzői
elektronikus játékkonyha hűtőszekrénnyel
rózsaszín-szürke színkombinációban
számos kiegészítővel
36 cm magas játékbabára alkalmas
4 éves kortól
gyermekkorhoz igazított részletekkel
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 36 990 Ft
| ||
Társasjáték legkisebbeknek Lince Mi Primer Educa 36 ábra spanyol 24 hó-tólTársasjáték Lince Mi Primer legkisebbeknek egy szuper spanyol nyelvű társasjáték a spanyol Educa vállalat műhelyéből, mellyel minden gyerkőc szívesen fog játszadozni már 2 éves kortól. A játékhoz 36 különböző ábra tartozik. Családi társasjáték főleg legkisebbeknek ajánlott, de testvérek és felnőttek is szívesen fognak a társasjátékkal mókázni. A játék minőségi és tartós alapanyagból készült, tehát hosszú ideig fogja szórakoztatni az egész családot. A játszófelület 4 elemből tevődik össze, melyek megfelelően illeszkednek.
Családi társasjáték Lince igazán egyszerű szabályok alapján működik. Az egyes elemekből össze kell illeszteni a játszófelületet, így a játék mindig kicsit más lesz. A játszófelületen lévő ábrákat kell megkeresni. Aki elsőnek megtalálja a keresett ábrát, az kap pontot. A Lince társasjáték tökéletes a reflexek és összpontosítás gyakorlására. Lince ideális társasjáték minden háztartásba, hisz összehozza a családot és sok szép és mókás pillanatot szerez számukra. A játék megfelelő elfoglaltság ha kinn rossz idő van, vagy esti tv-zés helyett is, de nyaralások és kirándulásokon is nagy sikert arat ez a társasjáték.
Spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csak szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával foglalkozik nem csak családi társasjátékok kátegóriában idegen nyelven. Mivel ez a társasjáték spanyol nyelvű, a gyerekek szókincse is bővül spanyol nyelven.
Készleten van | 5 990 Ft
| ||
Társasjáték Devine Ce Que Je Mime En Folie! Educa francia nyelvű, 2-6 játékos részére 6 évtőlTársasjáték Devine Ce Que Je Mime En Folie! a spanyol Educa vállalat műhelyéből kiváló unaloműző fiúknak és lányoknak már 6 éves kortól. A játéklapon lévő rulett határozza meg, hogy milyen kategóriát és dolgot kell leutánoznia az éppen aktuális játékosnak, miközben a játéktárs feladata rájönni a helyes megfejtésre míg az idő le nem ketyeg. A megadott idő letelte után minden fennmaradt kártyalap a levegőbe repül. A játék 2-6 játékos részére ajánlott, színes kártyalapokat tartalmaz feladatokkal, rulettet és box-ot időzítővel. A játék és útmutató francia nyelvű. Családi társasjáték Találd ki mi vagyok! nagyon gyorsan a család kedvencévé válik, 1 játékidő körülbelül 20 percig tart.
Mivel a társasjáték francia nyelvű gyerkőcök szókincse bővül idegen szavakkal és többrétűen fejlődnek. Társasjáték nagyon jó választás hosszú téli vagy nyári estékre, de kirándulások alkalmával is kiváló szórakozást nyújt az egész családnak. Társasjátékok elősegítik a memória fejlesztését, logikus gondolkodást, figyelmességet, türelmet, de a versengést és együttműködést is a gyerekek között. Erősítik a csapatszellemet, a gyerekek megtanulják betartani a szabályokat, tanulnak új dolgokról. A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is bírnak. Az Educa termékek megfelelenek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó különféle puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Készleten van | 11 790 Ft
| ||
Puzzle At the ZOO Educa 2 x 20 darabos 4 évtőlGyerek puzzle At the Zoo kiváló ajándék kisfiúknak és kislányoknak már 4 éves kortól. A csomagban 2x20 puzzle elem található, melyekből két különböző ábrát tudnak a kicsik összeilleszteni Családi látogatás az állatkertben motívummal. Puzzle minőségi kartonpapírból készült, a puzzle elemek nagyobb méretekkel rendelkeznek. A képkirakózás kreatívan fejleszti a kicsiket és az összeillesztett ábra hatására szívesen indulnak felfedezni a világot. A képkirkó egyes darabjai nagyon szép színekben pompáznak, méretei 28*20 cm.
Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával is foglalkozik idegen nyelven. Készleten van | 3 590 Ft
| ||
Csúszda vízzel Cars XS Slide Smoby csúszófelület 90 cm UV védelemmel és vízre köthető 24 hóKis csúszda vízzel Cars XS Slide a francia Smoby vállalat műhelyéből egy praktikus csúszda gyerekek részére már 2 éves kortól. Erős szerkezettel és 90 cm hosszú csúszásfelülettel rendelkezik. Erős és tartós műanyagból készült, mely kellemesen bársonyos élményt nyújt tapintásra. Az élei lágyan lekerekítettek. Csodaszép piros-kék színkombinációban pompázik és McQueen versenyautó ábrája díszíti a népszerű Verdák meséből. A gyermek biztonságáról a csúszásmentes lépcsőzet gondoskodik, csupán 75 cm magasságának köszönhetően a legkisebbek is bátran lecsusszanhatnak róla.
Csúszda locsolócsőre is köthető, így akár tobogánként is kihasználható, mely a forró nyári napokon kellemes hűsítő felfrissülést nyújt majd. Méretei a csúszdának 125*50*75 cm, teherbírása 20 kg. Színét UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, ezért évek múltán is újként fog a csúszda hatni. Nagyon szép színkombinációnak és külcsínnek köszönhetően minden udvart és kertet szebbé varázsol. Csúszdázás közben fejlődik a fantázia és elképzelőerő, illetve a mozgási képességek. Csúszda tavasztól őszig kihasználható, a csöppségek nagy kedvence lesz. Összeszerelése és tisztítása egyszerű.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby márka garancia a francia minőségre, biztonságra és egyediségre.
Jellemzői
vízre köthető és tobogánná alakítható
Verdák mesemotívummal díszítve
a csúszófelület hossza 90 cm
UV szűrő védi a színeket a kifakulástól
teherbírása 20 kg
2 éves kortól ajánlott
csúszásmentes lépcsőzet
lekerekített élek, felülete bársonyos a tapintásra
minőségi francia termék
fiúknak és lányoknak egyaránt
Készleten van | 18 790 Ft
| ||
Drevené puzzle Disney Classics Educa 2x50 dielov od 4 rokov EDU19290Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Puzzle Bluey Educa 2x25 dielov EDU19407Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Robosztus kék bob Snow Carver Blue Paw Patrol BIG optimális carving profillal 5 évtőlKék gyermek bob Snow Carver Paw Patrol a német BIG gyártó műhelyéből egy lenyűgöző robusztus téli játék, amely kislányoknak és kisfiúknak 5 éves kortól alkalmas. Optimális carving profil biztosítja a bob könnyed csúszását, így biztos a gyors lesiklás a behavazott hegyoldalról. A bobot súlyáthelyezés vezérli, a két oldalán kapaszkodók találhatók. Stílusos sötétkék bob könnyen látható a fehér lejtőn, a Mancs őrjárat mesesorozat hőseivel van díszítve. Hogy egyszerű legyen vele a hegyre való felgyalogolás, a bob elején kötél található.
A gyermek bob kitűnő minőségű, fagyálló, ellenáll egészen -20°C hőmérsékletnek. Robusztus kialakítása lehetővé teszi megterhelését 60 kilogrammig. Ennek a téli gyerekjátéknak a méretei 99*53*19 cm. Pompás játék télre a gyermek bob, amellyel a gyerekek hosszú órákon át szórakozhatnak a hóban. De ezeknek a szabadtéri játékoknak sok más jelentősége is van. A gyerek bob segíti a kicsik mozgás készségeinek fejlődését, erősíti az izomzatot a kezeken és lábacskákon. Gyors siklásnál a dombokról növekszik a gyerekek bátorsága, a közös téli szórakozásban barátokra tesznek szert és emlékezni fognak rá éveken keresztül. Továbbá fejlődik a kicsik finom és durva motorikája is. Téli gyerekjáték ideális ajándék minden kisgyereknek, aki szereti a havat, a telet, a téli sportokat és a friss levegőn való mozgást.
A BIG egy neves német gyártó cég, aki világelsők közé tartozik kiváló minőségű műanyag gyerekjátékok gyártásában. Szimbóluma a bivaly, melyre jellemzők az: erő, robusztusság és ellenálló képesség, ugyanezek a tulajdonságok jellemeznek minden BIG gyerekjátékot. Ez a márka elnyerte a szülők bizalmát, dicsérik főleg bizonyított biztonságossága miatt, és mert a játékok előállítása legfejlettebb gyártási technológiával, egészségre ártalmatlan és környezetbarát anyagokból történik. Készleten van | 17 790 Ft
| ||
Fa puzzle Disney Princess Educa 2x25 darabos 3 évtől EDU19671Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Bébitaxi és járássegítő 2in1 Paw Patrol Auto Ride On Smoby ergonomikus háttámlával és tárolóval az ülőke alatt 10 hó-tólBébitaxi és járássegítő 2in1 Auto Ride On a francia Smoby vállalat műhelyéből különleges kék színvilágban pompázik, igazán nagyszerű ajándék minden gyerkőc részére már 10 hónapos kortól. Modern bébitaxi Mancs őrjárat motívummal nagyon könnyen kezelhető, kerekei habosított műanyagból készültek így bel- és kültéren is élménydús szórakozást ígérnek. Többfunkciós bébitaxi együtt növekszik gyermekével és alkalmazkodik igényeihez. Amikor gyermeke 10 hónapos és járni tanul a kisautó járássegítő számára, akár egy támasz az első lépéseknél. Megtámaszkodik a kapaszkodóban és lassan halad előre. Később, 12 hónaposan már a kisautón ül és önállóan hajtja magát előre lábacskáival, kényelmesen megkapaszkodik és könnyedén gördül a kisautóval.
A kormánya 30-fokos szögben kormányozható el oldalra. A gyermek biztonságáról a járgány elülső részén található borulásgátló is gondoskodik, amit a szülők is értékelni fognak. Smoby bébitaxi minőségi és tartós műanyagból készült, felülete sima, bársonyos tapintásra. Széles ergonomikus ülőrész komfortos üldögélést nyújt, alatta rejtett tárolóhely teszi még izgalmasabbá a járgányt. A többfunkciós bébitaxiban egy tökéletes mozgáskészség fejlesztő segédeszköz rejlik, mely hozzájárul az egyensúlyérzék gyakorlásához, erősíti a lábak izomzatát és lehetővé teszi az aktív mozgást.
Méretei a bébitaxinak 54*27*40 cm. A Smoby egy neves francia gyártó cég, mely már hosszú éveken keresztül produkálja a legjobb minőségű műanyag játékokat eredeti dizájnnal. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, de egyben nagyon kellemes és sima műanyag. Ez egy bársonyos tapintású műanyag. A játékok ettől a cégtől biztonságosak és nem veszélyeztetik a kicsiket ha játszanak, mert minden élük lekerekített. A Smoby játékok szép színei pedig a kicsik képzelőerejét és fantáziáját serkentik. Játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági feltételeknek, Smoby márkanév garancia a francia minőségre és egyedi külcsínre. Készleten van | 13 390 Ft
| ||
|
Fel |
|||
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.
















