| | Space Center űrközpont gyerekeknek 5 éves kortól. Az űrközpont segítségével a gyerekek játékos módon tanulhatnak a tudományról és a technológiákról. Az élvezetes játék során a gyerekek felölthetik az űrhajósok és űrhajós oktatók szerepét, felfedezhetik a világűr rejtélyeit. Ennek érdekében egy világűrt ábrázoló fal áll rendelkezésükre, ezen bolygók ábrái láthatók, különböző tevékenységek végezhetők, sőt egy vezérlőpanelnek köszönhetően űrhajú is irányítható. Az összecsukható űrközpont erős kartonból és ellenálló műanyagból készült, fémkerete hosszú élettartamot biztosít. Mérete összecsukott állapotban 111x41 cm, így könnyen az ágy alá csúsztatható vagy a szekrényben tárolható. Az űrközpont kinyitott állapotában 111x135 cm.
A világűr tematikájával foglalkozó oktató játék szórakoztató módon ismerteti a gyerekekkel a világegyetem világát. A valósághűbb játék érdekében 68 kiegészítő áll a kicsik rendelkezésére. Ezek 15 különböző tevékenységet tesznek lehetővé. Segítségükkel gyerekek megismerhetik a Hold fázisait, a földönkívüliek tematikáját, felépíthetnek egy űrhajós által irányított űrhajót, kipróbálhatják az űrhajó irányítását. Az űrkutatás során megismerik a Naprendszer bolygóit és ismert csillagképeit. A játék során több gyerkőc társaságában különféle űrkalandokat találhatnak ki, különböző küldetéseket és úti célokat választanak, így folyamatosan új izgalmas élményekre tesznek szert.
A színpompás oktató játék csodálatos ábrákkal hozzájárul a tanuláshoz való pozitív viszony kialakításához. A bolygók és csillagképek megismerése során a gyerekek elsajátítják a helyes tanulási szokásokat, élesítik az elméjüket, javítják logikai gondolkodásukat, érvényesítik kreativitásukat. A szerepjátékok segítségével közelebb kerülnek a felnőttekhez, nő felelősségtudatuk, javul kommunikációs készségük és kifejezőképességük.
A francia Smoby gyártó időtlen játékai eredeti dizájnnal rendelkeznek. A gyártásuknál használt alapanyag erős és ellenálló, mégis sima, bársonyos tapintású. A fokozott biztonság érdekében a játékok élei lekerekítettek. A Smoby termékei órákra lekötik a gyerekek figyelmét és sokoldalúan fejlesztik személyiségüket. Megfelelnek a legszigorúbb biztonsági elvárásoknak és a francia minőségnek és modern kivitelezésnek megtestesítői. Készleten van | 36 990 Ft
|
| | Tökéletes Sweet Heart Koala játékbaba a francia Corolle vállalat műhelyéből már az első pillanattól fogva befészkeli magát csöppsége szívébe. Egyedüli webáruházként csodálatos egyedi francia dizájnban pompázó szépséges játékbabával lepjük meg gyermekét. Már az első találkozásnál erős kötelék alakul ki gyermeke és a játékbaba közt köszönhetően a puha anyagának, mely nagyon kellemes a tapintásra, de a részletgazdag kivitelezése is azonnal csábít, melyre a Corolle tervezők nagyon büszkék. Sweet Heart koala-baba 30 cm magas, tehát ideális társ gyerekek részére már 9 hónapos kortól. Barna, valósághű szemei és reszleteiben kidolgozott pofija, szája, orrcimpája a Sweet Heart Koala játékbabát gyermeke kis kedvencévé varázsolja. Legszebb Corolle játékbaba tökéletes társ az első időszakban, az első játszadozáshoz, ami megalapozza a babázás iránti szeretetet. Puha és könnyű teste a Sweet Heart Koala játékbabának lehetővé teszi, hogy csemetéje könnyen magával vigye bárhova kis kedvencét.
Szépséges játékbaba szürke pizsamában cuki gyermekded dizájnban füles sapkát visel, így szinte egy aranyos koalára emlékeztet. Gyermeke szívét a koala maci baba kellemes vanilia illata is garantáltan elrabolja, mely mosás után is megmarad. Corolle játékbaba gyermeke nagy kedvence lesz köszönhetően a kedves asszimetrikus pofijának, mely valósághű, emberi és szimpatikus benyomást kelt. Gyerekek már a korai fázisban ismerkedhetnek különböző felületekkel, melynek köszönhetően fejlődik tapintási érzékük, finom motorikus készségük is. A Corolle vállalat számára nagyon fontos a gyerekek biztonsága, ezért a játékbaba a 9 hónapos gyerekek igényeihez lett kialakítva. Alapanyag, melyből a játékbaba készült nagyon kellemes a tapintásra, szinte mintha bababőrt símogatna csöppsége. Gyerkőce ölelgetheti, simogathatja és puszilgathatja a játékbabát, nem kell aggódnia az egészsége miatt. Játékbaba szürke füles sapkája levehető a fejéről, de egyedi megoldással a játékbaba testéhez lett rögzítve, hogy el ne vesszen. Játékbaba Sweet Heart Koala mosása kézzel ajánlott maximálisan 40 fokos vízben, mosáshoz folyékony mosószert használjon, majd hagyja szabadon száradni.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. A játékbabák a francia Loire Valley térségében található Langeais romantikus városában kelnek életre. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Minden Corolle játékbaba egyedi, pontosan, mint az Ön gyermeke is. Helyezze gyermeke ölelő karjaiba a világ legszebb játékbabáját, melyet kizárólag nálunk tud megvásárolni.
Jellemzői
puha, könnyű játékbaba
enyhe vanília illattal
9 hónapos kortól
barna szemek
30 cm magas
gyermekkorhoz igazított részletekkel
kézi mosás 40°C-on
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 14 790 Ft
|
| | Közeleg a Párizsi divathét, melyről Valentine baba sem hiányozhat! A Corolle Girls babacsalád elbűvölő Valentine babája az első pillanattól kezdve tökéletesen illik majd gyermeke ölelő karjaiba. Nővéreivel, Melody-val, Zoéval és Lunával ellentétben Valentine hatalmas sportoló, szívesen mozog, de a Paris Fashion Week-ről ő sem maradhat le. A gyönyörű szőke Valentine stílusos ezüst szoknyába öltözött, amit rózsaszín trikóval, ezüst kabáttal és rózsaszín cipővel egészített ki. Valentine 4 játékos kiegészítővel érkezik gyermekeihez - hajpánttal, fülbevalóval, okostelefonnal és mobiltokkal.
A káprázatos Valentine Corolle Girls babának valósághű tinédzser teste van, 28 cm magas, és segítség nélkül tud állni és ülni. Valnetine baba hosszú szőke haja és átható kék szeme nem az egyetlen dolog, ami 4 éves kortól minden gyermeket lenyűgöz. A Corolle Girls baba 4 kiegészítőt visz magával Párizsba, ami igazi divatértővé varázsolja majd. Corolle babák természetesen első osztályú anyagból készültek, ami nagyon kellemes tapintásra, zavartalan játszadozást hoz a gyermekek életébe.
A francia Corolle márka a legszebb játékbabák gyártója már 1979-től. Minden játékbaba egyedi és az elsőosztályú minőség, részletes kidolgozás és csodás francia dizájn megtestesítője. A márka a Parents’ Choice Awards díj valamint sok más díj birtokosa, amelyek az elégedett szülők és szakemberek véleményét tükrözik. A Corolle termékei megfelelnek a szigorú uniós szabványoknak. Minden Corolle baba egyedi, pont, mint gyermeke.
Jellemzői
Corolle Girls játékbaba
hosszú szőke haj
4 kiegészítő
4 éves kortól
28 cm magas
gyermekkorhoz igazított részletekkel
csodás francia dizájn
elsőosztályú minőség
Készleten van | 14 790 Ft
|
| | Homokozó 2in1 Relax Sandpit a német BIG műhelyéből egy igazán kiváló játék fiúknak és lányoknak 1-től 5 éves korig. Modern homokozó erős és tartós műanyagból bel- és kültéren egyaránt kihasználható, amit a gyerkőcök a hűvösebb napokon nagyon is értékelni fognak. A homokozó alsó része feltölthető homokkal vagy vízzel, ahol a gyerekek megtanulnak várat építeni, alagutakat ásni vagy tengeri kapitány szerepébe bújva csónakokkal is játszadozhatnak. A homokozó fedele ergonómikus kialakítású ülőke, ami kellemes kikapcsolódást biztosít a gyerekeknek játszadozás után. A belső térben a homokozó praktikus játéktárolóként is kihasználható.
Többfunkciós homokozó kék-fehér külcsínben 53*25*54 cm méretekkel kisebb területeken is elfér, teraszon vagy erkélyen egyaránt. Maximális terhelhetősége az ülőkének 50 kg, magasan stabil és robosztus hatást kelt. A homokozó nedves törlőkendővel könnyen tisztítható. Homokozó lehetőséget kínál a gyerkőcöknek kihasználni fantáziájukat és képzelőerejüket, fejleszteni finom motorikus képességeiket és kézügyességüket. Relax Sandpit 2in1 homokozót a német TÜV Rheinland intézmény tesztelte a szigorú GS előírásoknak megfelelően.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója a bivaly, ami az erőt, ellenállóképességet és a robusztusságot szimbolizálja – pontosan ezek a márka jellegzetességei. A BIG márka termékei biztonságára alapoz, a felhasznált alapanyagok nemcsak minőségiek, de az egészségre sem ártalmasak. Az összecserélhetetlen dizájn, a modern gyártási eljárások és a gyermekek igényeinek megfelelő játékok – ez a BIG márka. Készleten van | 15 990 Ft
|
| |
Készleten van | 14 790 Ft
|
| | Varrott focilabda az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi focilabda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul gólt rúgni már 3 éves kortól. A menő focilabda fekete-fehér színben F.C. Juventus motívummal büszkélkedik. Focilabda 5-ös mérettel rendelkezik, súlya 300 gramm, tehát a standard nagyságú labdák közé tartozik. Egyedi focilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszórakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Focizás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Focilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. Készleten van | 3 990 Ft
|
| | Varrott focilabda az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi focilabda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul gólt rúgni már 3 éves kortól. A menő varrott focilabda Champions League motívummal büszkélkedik. Focilabda 5-ös mérettel rendelkezik, súlya 300 gramm, tehát a standard nagyságú labdák közé tartozik. Egyedi focilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszórakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Focizás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Focilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. Készleten van | 5 990 Ft
|
| |
Készleten van | 5 190 Ft
|
| | Kickboard úszódeszka az olasz Mondo vállalattól gyerekeknek 2 éves kortól ajánlott. Úszódeszkát Stitch animációs szuperhős motívuma díszíti. Az úszódeszka hossza 41 cm, minőségi és ellenálló habszivacsból készült, mely fenn marad a víz felszínén. Bármilyen vízben eltöltött idő alatt sok örömet fog csemetéje számára szerezni. Gyermeke két kézzel tartja az úszódeszkát, miközben a lábacskáival hajtja magát előre. Minden gyerkőc az úszódeszkával való úszást vagánynak fogja tartani. Úszódeszka méretei 31*41 cm.
Mondo gyermek úszódeszka az olasz vállalattól különféle úszótechnikák gyakorlására is megfelelő, a lábacskák erősítésére, de mókázásra is. Úszódeszkák a legkedveltebb univerzális úszó segédeszközök közé tartoznak, melyet kezdők és haladók egyaránt szívesen használnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és műanyagból és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek nem csak a gyermek úszódeszka kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásnak megfelel. Készleten van | 4 390 Ft
|
| |
Készleten van | 5 190 Ft
|
| |
Készleten van | 5 190 Ft
|