Háttámla és járássegítő BIG New&Classic bébitaxihoz 12 hónapos kortólA háttámla és járássegítő egyben minden BIG Classic és New bébitaxihoz megfelelő és hasznos kiegészítő. A járássegítő nagyon hasznos kiegészítő a 12 hónapos gyerkőcöknél, akik még csak tanulgatnak járni. A széles fogantyú rész biztosítja az elégséges támasztást az első lépésekhez. A fogantyú magassága 40 cm. A járóka fel van szerelve borulás elleni mechanizmussal, így a gyerkőc nyugodtan támaszkodhat anélkül, hogy az autó felborulna. Azon kívül hogy járássegítőnek használná a gyerkőc ezt a kiegészítőt, használhatja akár háttámlának is. A háttámlának köszönhetően a gyerkőc megtanul helyesen és egyenesen ülni a járgányon.
Nagy előnye ennek a kiegészítőnek, hogy használhatja a gyerkőc akár fékként is. Egyszerűen a gyerkőc hátradől a haladás alatt, a háttámla leér a földre és lefékeli a járgányt. Ugyan így működik akár séta közben is. A Big járgány minőségi környezetbarát műanyagból készült, amely maximálisan erős és stabil. El van látva UV szűrővel is. A BIG gyártó biztos a termékei minőségében, így standardon felüli, 3 éves jótállást kínál rájuk.
Ugyanúgy, mint a gyerek járgányok, így a háttámla és járássegítő egyben is tesztelve volt a német TÜV Rheinland szervvel, szigorú előírásoknak megfelelően GS. A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. Készleten van | 5 169 Ft
| ||
Szett konténeres és teherhajó AquaPlay Wilma vízilóval és Bo medve kapitánnyalAquaPlay szettbe tartozik egy konténeres és teherhajó állatkákkal, melyek minden AquaPlay vízi pályát még érdekesebbé, színesebbé és szórakoztatóbbá varázsolnak. A szettbe tartozik sárga konténeres hajó, zöld teherhajó konténeres szállítmánnyal, Bo medve és Wilma víziló. Az állatkák kényelmesen üldögélnek kis hajójukban és készen állnak az AquaPlay vízi pálya csatornarendszer habjait szelni. Kishajók állatkákkal még különlegesebbé teszik a vízi pályát, de tökéletesek akár fürdőzés során kádba vagy nyáron a medencébe is.
AquaPlay egy Németországban gyártott márka, mely egészségre ártalmatlan, újrahasznosítható műanyagból készült termékeket takar. A termékekre 3 éves garancia vonatkozik, mely világos bizonyíték a magas minőségre. AquaPlay eredeti csatornarendszer, mely Svédországból származik. Már 1977 óta élvezik a gyerekek a AquaPlay csatornarendszer adta lehetőségeket. Ezt játékot a szülők és nevelők is értékelni fogják, hisz ez egy értékes, magas színvonalú oktató vízi játék.
Gyerekek az AquaPlay vízi pályán keresztül megismerkednek víz fizikai tulajdonságaival, mint az áramoltatásával, szivattyúzásával, zsilipek kezelésével, melyek során mozgásba kerülnek a vízi járművek. A vízpumpa segítségével megtelik a vízkamra, mint a valódi zsilipben. AquaPlay termékek egymással kombinálhatóak akár saját elképzelés alapján kialakítva. Gyerekek egy óriási csatornarendszert is kitudnak alakítani a rengeteg kiegészítővel, mint például kisautóval, hajókkal, vidám állatkákkal melyek sok-sok lehetőséget kínálnak számukra a hosszantartó szórakozásra. Méretei a kishajóknak gyerekek részére 17*8*9 cm. Készleten van | 6 790 Ft
| ||
Tricikli Shine 4in1 Blue&Red Touch Steering smarTrike kék-piros 10 hó-tólA smarTrike Shine 4in1 gyerek tricikli egy kompromisszum a sport babakocsi és a hagyományos tricikli közt. Nagyon szép kivitel modern dizajnnal. Ezzel a triciklivel biztonságban indulhat gyermekével felfedező útra a nagyvárosba vagy a parkba is akár. A smarTrike Shine Touch Steering 4in1 tricikli egyedi gyerek tricikli együtt növekszik kicsinyével 10 hónapos kortól egészen 3 éves koráig.A szülő könnyed mozdulattal , mint a babakocsit, tudja irányítani a triciklit. Az Y alakban beépített biztonsági öv, párnázással a kiesés gátlón, biztonságos és kényelmes utazást jelent a kicsi számára. A gyerek tricikli erős fémkonstrukcióval rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja. Az első forgókerék beépített lengéscsillapítóval, tompítóval játszva legyőzi az egyenlőtlen felszínű utakat is. Az első kerék szabadonfutó, így a szülő által irányított járműből egy-kettőre hagyományos triciklivé válhat. A gyerek tricikli kimondottan kényelmes a babának, mert a magasított ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez, ha a kicsi már nem pedáloz.
A párnázásnak köszönhetően az egész ülőke nagyon puha és kényelmes a kicsiknek. A tricikli királykék és piros színben pompázik kiegészítő csíkokkal, mely a tengerész dizájnt eleveníti meg. Mindehhez hozzájárul a tricikli napellenzője is, amely megvédi a kicsit a káros UV sugárzástól és egyszerű kézmozdulattal beállítható a napsugárzás irányától függően. A szülő biztosan értékeli a kormányon elhelyezett praktikus táskát is, amely a napernyővel és a tricikli részleteivel együtt tökéletes színharmóniát alkot. Apróságok, játékok tárolására is alkalmas. A tricikli hátsó részén elhelyezkedő billenthető kosarat a kicsik később biztosan kihasználják játékok vagy homok szállítására. A smarTrike Shine 4in1 gyerek tricikli előnyei közé sorolhatjuk a dupla befecskendezésű minőségi gumi kerekeket is, hiszen nekik köszönhetően csendes, kényelmes a baba utazása még a kissé zökkenős utakon is. A nagy első kerék éles kanyarokhoz alkalmazkodott saját, beépített tompítóval, így nem számít a terep egyenetlensége. A praktikus kiegészítők sorát bővíti az első kerék sárhányója, mely megvédi a gyerekek öltözékét a túlzott szennyeződéstől
A smarTrike Shine tricikli különlegességei közé tartozik a praktikus szülői hátizsák, melybe minden apróság belefér, amire a kicsinek szüksége van, így jöhet a kirándulás, bevásárlás vagy bármi más kaland, amihez kedvük van. A szabadalmazott Touch Steering a smarTrike gyártótól könnyen irányíthatóvá teszi a triciklit. A gumi kerekek elnyelnek minden rezgést vagy zökkenőt, így az utazás csendes, kellemes és kényelmes. A tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel rendelkezik, amely a kicsi lábacskák pihentetésére szolgál, amikor még nem vezetik a triciklit, később egyszerűen leszerelhetők. A pedálok csúszásgátló felülettel vannak ellátva. A kicsit dereka körül kiesés gátló védi. Kezecskéit a puha párnázott kartámlára helyezheti, míg az irányítás a szülő kezében van. Az ülőke egyes részei, valamint a kiesés gátló is párnázott, ami a maximális kényelmet szolgálja. Ezek a párnázott részek eltávolíthatók és szükség esetén moshatók. A Touch Steering gyerek tricikli egyedülálló szabadalmazott technológiával van felszerelve, és megfelel 10 – 36 hónapos korú gyermekeknek. Ez a gyönyörű smarTrike Shine Touch Steering gyerek tricikli élénk kék-piros színekben pompázik, hogy minden kicsinek megfelel. Válassza a smarTrike gyerek triciklit, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén egyaránt.
A smarTrike tricikli együtt nő gyermekével 4 lépésben
1. lépés: A szülő által vezetett tricikli A 10 hónapos baba kényelmesen ül az ülésen és lábacskái a lábtartón pihennek. A párnázott ülés kellemes érzést biztosít és megtámasztja a hátat.
2 lépés: Utazás a szülő kíséretébenHa a kicsi 18 hónapos, leszerelhető a háttámaszt, így a kisgyerek egyenesen ül és lassan a szülő segítségével tanul pedálozni. A felnőtt kísérő a szülőkormányon keresztül tudja korrigálni az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a kicsi élvezi az utazást és kezdi építeni motorikus képességeit, stabilitását és bátorságot vesz az első önálló vezetéshez.
3 lépés: Edzőtricikli 24 hónapos korban a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerekek tanulják a helyes pedálozás módját.
4 lépés: Hagyományos tricikli 30 hónapos korban a gyerekek készen állnak az önálló utazásra. A szülőkormány ekkor leszerelhető és a babakocsi átváltozik csodálatos triciklivé.
Jellemzői
nagy első kerék éles kanyarokhoz beépített tompítóval
minden kerék gumírozott, ellenálló a rezgéseknek
3-pontos biztonsági öv Y alakban béléssel a vállakon
leszerelhető kiesés gátló
ergonomikusan kialakított ülőke
állítható napellenző, hogy védjen a káros UV sugárzástól
leszerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálok
teljes fém váz
minőségi táska apróságoknak
szülői hátizsák
a tricikli egyes részei leszerelhetők
ajánlott gyerekeknek 10 – 36 hónapos korig
szabadalmazott termék
megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak
unisex
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a baba kényelmesen pihenhet, ha a szülő irányít
extra biztonság
napsugárzástól való védelem
kényelem a kicsi babák utazásakor
tartósság és minőség
anyai komfort
maximális kihasználás
Készleten van | 32 893 Ft
| ||
Ételpároló és turmixgép Beaba Babycook Neo Grey White szürkés-ezüstA Beaba Babycook® Neo Grey White ételpároló és turmixgép nem holmi egyszerű konyhai kisgép. Ez a termék az ételpárolók új generációjának megtestesítője, amelyeket a rozsdamentes acélból készült edények jellemzik, melyek segítségével különböző laktató és egészséges bébiételeket készíthetőek. A Babycook® Neo ételpárolóban és turmixgépben az elsőosztályú francia minőség párosult a vonzó dizájnnal hogy egy stílusos, 4in1 konyhai robotgépet hozzon létre. A Beaba Babycook® Neo ételpároló és turmixgép tetszetős külcsínét a szürke és ezüst színek kombinációja is alátámasztja. Természetesen ez nem minden. A Beaba Babycook® Neo ételpárolóban készített bébiételeket a szülő már a születés utáni első hónapokban kínálhatja a babának. A készülék használata nagyon gyors és egyszerű és a vele megspórolt időt családjával töltheti. A Beaba Babycook® Neo ételpárolóban és turmixgépben az étel pára felett készült, így megőrzi vitamin- és tápanyagtartalmát, ezzel hozzájárul a baba egészséges fejlődéséhez. A tökéletes ételkészítéshez a rozsdamentes acélból készült minőségi pengéi valamint a minőségi üvegből készült edény is hozzájárul.
Egyszerű elkészítés
A Beaba Babycook® Neo sok időt spórol meg a bébiétel készítésénél. Ez a 4in1 házi robotgép nem csak megfőzi az ételt, de össze is turmixolja, ha kell felolvasztja, sőt meg is melegíti. Az egész eljárás nem igényel többet 15 percnél. A párolóedénybe helyezze el a kívánt gyümölcsöt vagy zöldséget és töltse fel a készüléket vízzel. Egy gombnyomással indítsa el a néhány percig tartó párolási folyamatot, majd öntse ki a vízfelelsleget és egy másik gomb segítségével indítsa el a turmixolást. Az edény űrtartalma nagyobb mennyiségű bébiétel készítését teszi lehetővé, amely hűtőben vagy fagyasztóban tárolható. A Beaba ételpároló csomagolásában egy 1250 ml űrtartalmú edényt, rozsdametes acélból készült turmixoló pengéket, minőségi üvegedény és egy kiskés. A Beaba Babycook® Neo ételpároló és turmixgép tisztítása nagyon egyszerű és gyors. Kezelését az édesapák és a nagyszülők is játszva elsajátítják.
A Beaba márkáról
A Beaba márka Franciaországból származik és már 1989 óta hozza el a kisgyermekes háztartásokba a forradalmi segédeszközöket az ételpárolóktól kezdve egészen a gyermek napszemüvegekig. A Beaba márka tervezői törekednek a legminőségibb termékek megtervezésére és megalkotására. Gyermekápolási termékei innovatívak és kezelésük egyszerű. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők és gyermekek véleményét is tükrözik.
Jellemzői
új generációs ételpároló és turmixgép
egyszerű és gyors ételkészítés
főz, melegít, turmixol és felolvaszt
ideális a bébiételek készítéséhez
minőségi rozsdamentes acél és üveg
attraktív és modern francia dizájn
elsőosztályú francia minőség
Készleten van | 82 233 Ft
| ||
Tricikli és babakocsi összecsukható STR7 Urban 7in1 smarTrike piros fordítható dönthető üléssel TouchSteering EVA kerekekkel 6 hónaptólA többfunkciós STR7 Urban 8in1 gyerek tricikli a neves smarTrike gyártó első olyan triciklije, amely babakocsi tanusítvánnyal is rendelkezik. A tricikli és babakocsi egyben gyorsan és egyszerűen egy alacsony súlyú bőrönd méretére csukható össze. A modern és elegáns városi tricikli számos előnnyel rendelkezik, amelyek nem csak a városi séta és bevásárlás során, de utazásoknál és nyaralás közben is érvényesülnek. Az összecsukható tricikli együtt nő a gyermekkel annak féléves korától, amikor a baba még a szülővel szemben fekszik. Az ülés 180°-kal fordítható, így kétirányban használható. A tricikli eszközök nélkül is adaptálható a gyermek igényeihez, mivel az egyes részei a gyermek korára és készségeire tekintettel leszerelhetőek. A tricikli három éves korig alkalmas. A szabadalmazott Touch Steering technológiának köszönhetően a tricikli gyengéd érintéssel kezelhető, akár csak egy babakocsi. A STR7 Urban időtlen, piros-fekete kivitelezése első látásra lenyűgöz mindenkit.
Az STR7 tricikli és babakocsi főbb elemei
gyors összecsukhatóságot elősegítő rendszer
dönthető és 180°-kal fordítható ülés
magasított hát- és fejtámasz
dupla lábtartó gyerekeknek 6 hónapos kortól
levehető csúszásmentes pedálok
szülői táska és rendszerező
levehető napellenző kupola
szülői biztosíték az első kerék leblokkolására
levehető biztonsági keret
ergonomikus párnázott ülés
minőségi EVA kerekek
5-pontos biztonsági öv
praktikus fék a hátsó kerekeken
A STR7 Urban háromkerekű minőségi és ellenálló váza remek menettulajdonsággal bír. A baba biztonságáról több biztonsági elem is gondoskodik – elsőként említendő az 5-pontos biztonsági öv, másodikként a biztonsági keret, amely megakadályozza a gyermek kiborulását, de egyúttal lehetőséget nyújt a kis kezek pihentetésére. Az egyedi EVA kerekek magukban foglalják a csendes gumikerekek és az ellenálló műanyag kerekek előnyeit, ezzel garantálva a csendes és biztonságos menetet. A tricikli első nagy kereke lengéscsillapítóval van ellátva, így könnyedén megbirkózik a felület egyenetlenségeivel. Dupla lábtartóin a baba megpihentetheti lábait. A tricikli irányítását a szülő a teleszkópikus szülői vezetőkar segítségével végzi. A gyermekkormányt a szülő a gyermek magasságához alíthatja. A tricikli csúszásmentes pedáljait szükség esetén a szülő könnyedén leszerelheti. A hátsó részben található fék segítségével a tricikli teljesen leblokkolható.
A smarTrike tricikli 8 lépésben nő együtt gyermekével
1. lépés: Kompakt méretek A tricikli gyorsan és egyszerűen összecsukható és elraktározható vagy a kerekein áthelyezhető
2. lépés: Menetiránynak háttal ülő baba 6 hónapos korában a gyermek a szülővel szemben ül, tartva vele a szemkontaktust. A dönthető ülés lehetővé teszi a baba pihenését.
3. lépés: Menetirányban ülő baba Amikor a gyermek eléri a 9 hónapos kort, az ülés 180°-kal fordítható meg, így a baba a menetirányban ül és lábai a lábtartókon pihennek. Ez a testhelyzet lehetővé teszi a környezet és az emberek megfigyelését.
4. lépés: Biztonság és játék9 hónapos kortól az ülés függőleges helyzetbe állítható. A babát napellenző, 5-pontos biztonsági öv és biztonsági keret védi, lábai a lábtartókon vannak elhelyezve.
5. lépés: Kényelmes haladásA gyermek 12 hónapos korában a lábtartókat a szülő leveheti, így a gyerkőc lábait a másik lábtartóra helyezheti, ezzel tanulva a stabilitást és a helyes testtartást.
6. lépés: Teljes szülői ellenőrzésA gyermek 18 hónapos korában a szülő leveheti a napellenző kupolát, így a kicsi jobb kontaktusban van a környezettel. Ebben a fázisban a tricikli teljes mértékben a szülő irányítja.
7. lépés: Gyakorló tricikliA gyermek 24 hónapos korában a szülő leveheti a biztonsági keretet, felszerelheti az első kerékre a pedálokat így a gyermek próbára teheti a motorikus képességeit.
8. lépés: Sokoldalú tricikliA gyermek 30 hónapos korában a szülő leveheti a vezetőkart és a tricikli vezérlését teljesen a gyermekre bízhatja. A gyermek biztonságáról ilyenkor is az 5-pontos biztonsági öv és a magasított háttámla.
A magas, ergonomikus ülésen vígan ücsörgő gyermeket minőségi textilanyagból készült napellenző kupola védi a nap sugaraitól. A mama komfortját növeli a tricikli alsó részében található praktikus táska illetve a teleszkópikus vezetőkaron elhelyezkedő kis textiltáska (rendszerező), amely ideális az apróságok tárolásához. A tricikli számos funkciós elemét az egyszerűség jellemzi. Semmi bonyolult össze- és szétszerelés. A STR7 Urban tricikli méretei szétrakott állapotban 97*48*100 cm. Összecsukott állapotban a tricikli mérete 85%-kal kisebb és akár egy kerekes bőrönd elfér az autó csomagtartójában, szállítása ezáltal nagyon egyszerű, nyaralni, kirándulni ideális.
Előnyei
ideális nyaraláshoz, kiránduláshoz
babakocsi tanusítvánnyal rendelkezik
összecsukott állapotban 85% kevesebb helyet foglal
extra kényelem
szülői vezérlés közben a gyermek megpihenhet
extra biztonságosság
napellenző kupola
maximális komfort
tartósság és minőség
sokoldalúság
funkcionalitás
levehető elemek
Touch Steering technológia
teleszkópikus vezetőkar
súlya 8,6 kg
terhelhetősége 17 kg
A smarTrike világszerte a legkelendőbb és legértékeltebb gyermek tricikli márka. Évtizedek óta van jelen a piacon és elsőként vezette be innovatív elemként a magasságilag állítható szülői vezetőkart. A smarTrike világelső a gyermek triciklik eladásában, gyártásában és fejlesztésében. Az évente több millió darab elkelt tricikli alátámasztja a márka által kínált csúcsminőséget. Készleten van | 54 790 Ft
| ||
Kosačka na trávu Garden&Seasons Ecoiffier so zvukom od 18 mes 44*26*49 cm ECO4482Készleten van | 3 990 Ft
| ||
Fa vonatpálya fenyves erdőben Wild Pines Train set Tender Leaf Toys vonattal és munkagépekkel állatkákkal és természettelFa vonatpálya fenyves erdőben már 3 éves kortól kreatív és szórakoztató módon foglalja le a gyerkőcöket hosszú időre tele mókás élménnyel. Időtlen építőjáték a Tender Leaf Toys tervezői kezemunkája egyenesen az Egyesült Királyságból. Az építőjáték valódi brit dizájnban pompázik, mely kisfiúkat és kislányokat egyaránt lenyűgöz. A gazdag kiegészítőkből álló készletbe tartozik mozdony 3 vagonnal, melyek színes farönköket szállítanak. A rönköket különleges rönktartóra tudják a gyerkőcök rápkolni, melyet majd egy alvó mackó figurája fog a tolvajok elől védelmezni. A homlokrakodó mágneses golyó kanala játszva áthelyezi a mágnesekkel ellátott farönköket a platós kamionra.
Egyedi készlet örömet szerez minden gyerkőcnek, hisz a vasúti híd alatt halacskák ábrájával díszített festett tavacska is helyet kapott, melyen mágneses kövek teszik a kis vasutasok minennapjait még érdekesebbé. Egy cuki mackó figurája is az élményt fokozza, mely éppen vadászni indul új zsákmányára. A fa sínek mentén tűlevelű fák láthatóak, melyek elforgathatóak, hogy a vonat szabad utat kapjon a haladás során. A szett részét képezi az erdei nevelde is 6 fával, melyek különböző növekedési stádiumban vannak és gyermekei azokat a fa alátéten könnyen át tud majd ültetni. A valósághűbb élmény érdekében a gyerekek a pálya közelébe elszórtan fatuskókat helyezhetnek el. A vonatpálya gyártásában tapasztalt kézművesek is részt vettek, gyerekek első pillantásra beleszeretnek a játékba.
Csodaszép élénk színvilág és valódi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Gyerkőce szívesen ölti magára a kis vasutas szerepét, ami majd feléleszti benne a vágyat, hogy felnőtt korában is ezt a szakmát válassza, testvéreivel és barátaival kalandos történetekkel szórakoztatják majd egymást, a fajáték több generációt is kiszolgál. Fa vonatpálya építőjáték csúcsminőségű termék, mely feledhetetlen légkört teremt a móka közben, játék során fejlődik a kicsik finom motorikája és műszaki ismerete. Valódi brit dizájn nem csupán a gyerekeket nyűgözik le, hanem szüleiket is egyaránt. Méretei a terméknek 94*63*16 cm.
A gyerekjáték minden egyes eleme szinte részletekig gondosan kidolgozott, gyerekekre mindennap új játéklehetőség vár. Művészi illusztrációk magukban hordozzák a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
vonatpálya fenyves erdőben Wild Pines
elegáns brit külcsín
többgenerációs játék
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
Készleten van | 39 990 Ft
| ||
Tricikli SWING DLX 4in1 Pink TouchSteering smarTrike lengéscsillapítóval szabadonfutó + UV védelem rózsaszín 10 hó-tólCsúcsszuper gyermek tricikli Swing DLX 4in1 a tricikliket gyártó piacvezető smarTrike vállalattól gyermeke kedvenc járgányává válik és együtt növekszik vele 10 hónapos korától 3 éves koráig. Időtlen tricikli előnyei a lengéscsillapítóval és szabadonfutó kerekek, melyek hamar elnyerik tetszését. Egyes részei a triciklinek eltávolíthatóak, a járgány könnyen igazítható a gyermek igényeihez, tehát végigkíséri az egész kisgyermekkort. Tricikli természetesen a népszerű és szabadalmazott Touch Steering fejlesztéssel lett kialakítva, mely lehetővé teszi a szülők számára a tricikli egyszerű és könnyed mozdulattal való irányítását, pont mint a babakocsinál. Tricikli csodaszép rózsaszín színkombinációban tündököl, mely főleg a kislányok szívét rabolja el.
Gyerek tricikli Swing DLX minőségi és tartós szerkezettel rendelkezik, amely nagyszerű vezérlési tulajdonságokkal tűnik ki az egyeletlen terepen. A gyerkőc védelméről séta közben a többfunkciós biztonsági rendszer gondoskodik - 3-pontos biztonsági öv Y alakban és levehető biztonsági keret, mely akár kényelmes karfaként is szolgál az apró kezecskék pihentetésére. Első, nagy kerék beépített lengéscsillapítóval könnyen elbán az úttesten felbukkanó akadályokkal. A gyermek tricikli dupla lábtartó rendszerrel lett kialakítva, tehát ha csemetéje szeretné lábacskáit pihentetni, akkor a lábtartón megteheti.
Tricikli egyszerű irányítását a teleszkópos tolókar teszi lehetővé, amíg úgy nem döntenek, hogy csöppségük elég idős, hogy egyedül induljon útnak kedvenc triciklijén. A kedvezőtlen időjárás során nagyon hasznosnak bizonyula praktikus sárvédő, amely megvédi csöppsége ruháját a túlzott szennyeződéstől. A kormányon üvegtartó is helyet kapott, hogy ha megszomjazna csemetéje útközben, kedvére enyíthesse szomját. A gyerekzár lehetővé teszi a szülők számára a menetirány szabályozását, valamint a tricikli hátsó részén található egy zárható box, amelybe játékok vagy egyéb kiegészítők tárolhatók.
A smarTrike tricikli együtt nő gyermekével 5 lépésben
1. lépés: Ergonomikus ülés magasított háttámasszalErgonomikusan formázott ülés lehetővé teszi 10 hónapos kortól már a kényelmes sétát, miközben csöppsége a lábacskáit a lábtartón tudja pihentetni
2. lépés: A szülő által vezérelt tricikli A 15 hónapos baba kényelmesen ül az ülésen és lábacskái a lábtartón pihennek. A párnázott ülés kellemes érzést biztosít és megtámasztja a hátat.
3. lépés: Utazás a szülő kíséretébenHa a kicsi 18 hónapos, leszerelhető a naptető, a kisgyerek egyenesen ül és lassan a szülő segítségével tanul pedálozni. A felnőtt kísérő a szülőkormányon keresztül tudja korrigálni az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a kicsi élvezi az utazást és kezdi építeni motorikus képességeit, stabilitását és bátorságot vesz az első önálló vezetéshez.
4. lépés: Edzőtricikli 24 hónapos korban a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerekek tanulják a helyes pedálozás módját.
5. lépés: Hagyományos tricikli 30 hónapos korban a gyerekek készen állnak az önálló utazásra. A szülőkormány ekkor leszerelhető és a triciklit teljes mértékben a gyerkőc irányítja.
Gyermek kényelmét a levehető naptető is szolgálja, mely védelmet nyújt a káros napsugarakkal szemben, miközben a magasított, ergonomikusan formázott és párnázott ülésben pihen. Praktikus táska sem hiányozhat a tricikliről, illetve kisebb táska a szülőkormányon is helyet kapott apróságok tárolására. Gyermeke szívét első pillantásra elnyeri az új járgány, szülőket pedig a tricikli funkcionalitása lepi meg.
Tulajdonságai
apró mozdulattal irányítható
magasított és párnázott ergonomikus ülés
3-pontos biztonsági öv Y alakban
levehető kiesésgátló
levehető napellenző
öszecsukható lábtartó rendszer
csúszásmentes pedálak
első kerék lengéscsillapítóval
szülői zár
szabadonfutó
erős és tartós szerkezet
minőségi táska és egy kisebb apróságokra
zárható tárolóbox
a tricikli némely eleme leszerelhető
10-36 hónapos korosztálynak
szabadalmazott termék
megfelel a szigorú biztonsági szabványoknak
SmarTrike tricikli világszerte a legkelendőbb és legmagasabbra értékelt gyermek tricikli márka. Évtizedek óta van jelen a piacon és elsőként vezette be, mint újítást, a magasságban állítható szülőkormányt. SmarTrike világelső a gyermek triciklik eladásában, gyártásában és fejlesztésében. Az évente eladott több millió tricikli garantáltan jó reklám a minőségre. Készleten van | 27 990 Ft
| ||
Tricikli összecsukható smarTfold 7in1 Stroller Melange smarTrike 500 TouchSteering piros párnázott EVA kerekekkel 9 hó-tól mint babakocsiA smarTfold 7v1 Melange gyerek tricikli a neves smarTrike gyártó legújabb triciklije. Ez a forradalmi újdonság lehetővé teszi a tricikli gyors és egyszerű összecsukását. Ezzel a módszerrel a tricikli egy alacsony súlyú kisméretű bőrönd nagyságát éri el, ami számos előnnyel jár elsősorban utazások, kirándulások során. Az összecsukható tricikli csodálatos piros színnel varázsol el, használata 9 hónapos kortól 3 éves korig ajánlott, tehát együtt nő a gyermekkel. A legkisebb gyermekeknél a tricikli babakocsiként szolgál, párnázott háttámlája maximális kényelmet biztosít a séták során. A biztonságról az 5-pontos biztonsági öv gondoskodik. A tricikli egyes részei leszerelhetőek, ezzel alkalmazkodnak a gyermek igényeihez. A Touch Steering szabadalmazott technológiának köszönhetően a tricikli gyengéd mozdulattal is vezérelhető.
Miből áll a smarTfold összecsukható tricikli
dupla lábtartó rendszer
gyorsan összecsukható speciális rendszer
csúszásmentes levehető pedálok
szülői táska
hátsó kerékfék
levehető naptető
levehető biztonsági keret
párnázott ergonomikus ülés
minőségi EVA kerekek
5-pontos biztonsági öv
A smarTfold gyerek tricikli minőségi és tartós szerkezettel rendelkezik, amely nagyszerű tulajdonságokkal tűnik ki a többi tricikli közül. A gyerkőc védelméről séta közben többfunkciós biztonsági rendszer gondoskodik, melynek részét képezi az 5-pontos biztonsági öv valamint a leszerelhető biztonsági keret, mely akár kényelmes karfaként is szolgál az apró kezek pihentetésére. A tricikli EVA kerekekkel van felszerelve, amelyekben a csendes gumikerekek valamint az ellenálló műanyag kerekek tulajdonságai egyesülnek. Az első, nagy kerék beépített lengéscsillapítóval van ellátva, ennek köszönhetően tökéletesen követi az úttest egyenetlen felületét. A gyermek tricikli dupla lábtartó rendszerrel lett kialakítva, amely a lábak pihentetését teszi lehetővé. A tricikli egyszerű irányítását a teleszkópos tolókar segíti. A tricikli kormánya magasságilag állítható. A tricikli továbbá leszerelhető csúszásmentes pedálokkal rendelkezik. Zord időjárás közben az első keréken lévő praktikus sárvédő bizonyul hasznosnak, mivel megvédi csöppsége ruháját a szennyeződéstől.
A smarTrike tricikli 6 lépésben nő együtt gyermekével
1. lépés: Ergonomikus ülés állítható háttámlával Az ergonomikus ülés 9 hónapos kortól teszi lehetővé teszi a kényelmes sétát, miközben csöppsége a lábacskáit a lábtartón tudja pihentetni
2. lépés: Szülő által vezérelt tricikli A 12 hónapos baba kényelmesen ül az ülésen és lábacskái a lábtartón pihennek. A párnázott ülés garantálja a kényelmet és megtámasztja a hátat.
3. lépés: Triciklizés szülői kíséretben 18 hónapos korban leszerelhető a naptető, a kisgyerek egyenesen ül és a szülő segítségével tanul pedálozni. A felnőtt kísérő a szülői tolókarral vezérli a triciklit, és rajta keresztül korrigálja az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a kicsi élvezi az utazást és fejleszti motorikus készségeit, stabilitását és gyakorolja az önálló vezetést.
4. lépés: Edzőtricikli 24 hónapos korban a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerekek tanulják a helyes pedálozást.
5. lépés: Hagyományos tricikli 30 hónapos korban a gyerekek készen állnak az önálló triciklizésre. A szülőkormány ekkor leszerelhető és a babakocsi triciklire változik.
6. lépés: Sokoldalú tricikli 32 hónapos kortól a magasított karfa eltávolítható és gyermek a tricikli adta lehetőségeket önfeledten élvezheti.
A minőségi textilanyagból készült praktikus naptető leszerelhető és megvédi a babát a nap sugaraitól, amíg az a kényelmes, ergonomikus ülésen ücsörög. A tricikli alsó részében egy praktikus szülői táska áll a szülők rendelkezésére, amelyben sok kis apróság helyet talál. A smartFold tricikli könnyedén összecsukható, összecsukott állapotban mérete összecsukott állapotban 48*34*64 cm, szétrakott állapotban 97*48*100 cm, tolókarja akár 100 cm hosszúra is nyújtható. A smarTfold 500 tricikliben megtalál mindent, amit egy triciklitől elvár.
Előnyei
ideális utazások és kirándulások során
85% -kal kisebb összecsukott állapotban
extra kényelem
szülői vezérlés alatt a baba kényelmesen pihen
extra biztonság
napsugárzástól való védelem
kényelem a kicsi babák utazásakor
tartósság és minőség
maximális kihasználás
funkcionális tulajdonságok
leszerelhető elemek
Touch Steering technológia
teleszkópikus szülői vezetőkar
tömeg 7,7 kg
terhelhetőség 17 kg
A SmarTrike a világ legkelendőbb és legértékeltebb tricikli márka. Több évtizede jelen van a piacon és elsőként mutatta be innovációként a magasságilag állítható szülői vezetőkormány. A SmarTrike világelső a gyermek triciklik eladásában, gyártásában és fejlesztésében. Milliónyi eladott triciklijével garantáltan megbízhat a minőségében. Készleten van | 54 790 Ft
| ||
Puzzle legkisebbeknek Baby 5 Peppa Pig 2 Educa 24 hó-tólPuzzle gyerekeknek Baby 5 Peppa Pig egy csodaszép mesés képkirakó Peppa malac mesemotívummal. A képkirakó ábráján kis kedvenc malacunk és barátai jelennek meg, akik minden gyerkőc szívét elrabolták. A puzzle csomag 21 darabos. Legkisebbeknek szánt képkirakó összeillesztés után öt ábrát jelenít meg( két ábra 5 darabos, két ábra 4 darabos, egy árbra 3 darabos). Puzzle minőségi alapanyagból készült, megfelel a biztonsági szabványoknak, így a gyerkőcök számára teljesen biztonságos. A puzzle ábrák vidámak és színesek, egyes puzzle elemek nagyobb méretekkel rendelkeznek az egyszerűbb manipuláció érdekében.
A gyermek puzzle kirakás után újra szétszedhető és elrakható a dobozba. Gyerkőc ezzel a játékkal serkenti fantáziáját, elképzelőerejét és manuális készségét, erősödik a részletekre való odafigyelés és a koncentrációs képessége is. Ez a puzzle 24 hónapos kortól ajánlott a kicsiknek. Az Educa vállalat kínálatában nagyon sok szép puzzle található, melyek nem hiányozhatnak az Önök készletéből sem. Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Utazó bili/ WC szűkítő Potette Plus Pastel zöld-fehér + 3 db eldobható zacskó és utazótáska 15 hó-tólA Potette Plus Pastel WC szűkítő és hordozható bili egyben kiváló segédeszköz gyerekeknek 15 hónapos kortól. A hordozható bilit nem csak otthon, de utazások, séta vagy toalett hiánya esetén is kihasználja majd gyermekével. A termékben egy fantasztikus eszkӧz rejlik, mely megkӧnyíti elsajátítani a gyermekének a toalett használatát. Egyedi zöld-fehér színkivitelezése időtlen hatást kelt. A csomagolás 3 eldobható zacskót tartalmaz nedvszívó betéttel és praktikus táskát, melyet minden szülő értékelni fog.
Tulajdonságai:
praktikus WC szűkítő és hordozható bili egyben
3 cserélhető zacskó nedvszívó betéttel
nedvszívó betétek elnyomják a szagokat és 150 ml folyadékot szívnak fel
ergonomikus ülőke a gyerek maximális kényelme miatt
robosztus és erős csúszásmentes alap
könnyen használatba vehető
tiszta és higienikus bili a legtöbb wc felületre alkalmas
praktikus utazótáskában
minőségi műanyagból
zöld-fehér színkivitelezés
teherbírása egészen 22 kg
modern dizájn
gyerekeknek 15 hó kortól
A gyerek bili minőségi műanyagból készült, tisztítása így nagyon egyszerű. Tӧkéletesen hozzátapad a WC felületéhez, csúszásmentes. A bili WC szűkítőként is használható. Az ӧsszecsukott bili méretei 23*22*7 cm, a felálított bili méretei 25*22*12,5 cm, a szűkítő méretei 23*37*7 cm. A Potette Plus bilivel a gyerkőcӧk gyorsan és egyszerűen megtanulják a WC ӧnálló használatát. Teherbírása 22 kg. Készleten van | 7 390 Ft
| ||
Építőjáték Peppa Pig Fire Engine PlayBIG Bloxx BIG Tűzoltókocsi 2 figurával 40 darabos 18 hó-tólÉpítőjáték PlayBIG Bloxx Fire Engine egy igazán kiváló ajándék ügyeskezű kisfiúk és kislányok részére már 18 hónapos kortól. Peppa malac mesemotívuma, aki a tévében már évek óta szórakoztatja a legkisebbeket garantálja, hogy ezt az időtlen építőjátékot minden gyerkőc imádni fogja. Kis lurkók nagy örömmel vetik bele magukat a különleges tűzoltókocsi összeillesztésébe, melyhez különböző kiegészítők és 2 vidám malacka figura is tartozik. A tarka készlet 40 darabos, hosszú ideig fogja a kicsiket szórakoztatni. Az egyes elemek összeillesztése közben saját történeteket, kalandokat is kitalálnak majd a tűzvész elhárításáról. A PlayBIG Bloxx építőjáték nagy előnye, hogy kompatibilis a LEGO kockákkal is. Tehát csemetéi a LEGO és BIG kockákat kombinálhatják, így nagyobb, érdekesebb remekműveket is megépíthetnek.
Az építőkockák nemcsak szórakoztató és vidám játékok, de óriási jelentőségük van a gyermek fejlődésében. Ha a kicsi tervez, javasol, kitalál, épít és ledönt mindenféle házakat, várakat vagy akár bunkereket, fejlődik fantáziája, képzelőereje, kreatív gondolkodása. Amikor gondolkodik hogyan is illenek egymásba az egyes kockák, fejleszti logikus gondolkodását. Továbbá ilyen összerakós játék segítségével fejlődnek mozgás készségei és finom motorikája, a gyerekek megismerkednek színekkel, alakokkal, új dolgokat tanulnak. Az építőjáték magassága 16 cm.
A BIG egy neves német gyártó cég, aki világelsők közé tartozik kiváló minőségű műanyag gyerekjátékok gyártásában. Szimbóluma a bivaly, melyre jellemzők az: erő, robusztusság és ellenálló képesség, ugyanezek a tulajdonságok jellemeznek minden BIG gyerekjátékot. Ez a márka elnyerte a szülők bizalmát, dicsérik főleg bizonyított biztonságossága miatt, és mert a játékok előállítása legfejlettebb gyártási technológiával, egészségre ártalmatlan és újrahasznosított anyagokból történik. A gyermekjátékra 3 év garancia vonatkozik és műanyaga különleges UV szűrőt tartalmaz, aminek köszönhetően a játék ugyanolyan szép és ragyogó marad, mint az első napon. A német gyártó garancia a minőségre, egyediségre és biztonságosságra, hogy sose kelljen aggódnia, ha gyerkőcei játszanak. Készleten van | 10 390 Ft
| ||
Fa építőjáték sportkocsik Constructor Racer Eichhorn 3 modell (minibuggy, forma 1, versenyautó) 50 darabos 3 évtőlFa építőjáték Constructor Racer a német Eichhorn vállalat műhelyéből csúcsszuper konstrukciós gyerekjáték minden gyerkőc részére már 3 éves kortól. Modern építőjáték 50 elemből áll, lehetőséget kínál 3 különböző modell összeszerelésére - buggy, forma 1-es kocsi és versenyautó vár a kicsikre. A legapróbb részletekig kidolgozott fő elemek elsőosztályú bükkfából készültek, az apró gyermeki kezecskékhez igazítva. Kisfiúkból és kislányokból pillantok alatt szerelő és versenypilóta válik, az elemek összeillesztése közben fejlődik kézügyességük, logikus gondolkodásmódjuk, technikai ismeretük, megtanulják türelmesen kezelni a helyzetet. A három modelvariánst kínáló többfunkcios építőjáték órákra leköti a gyerekek figyelmét és szívesen tárják szeretteik elé, hogy milyen menő járgányokat szereltek össze.
A konstrukciós építőjátékok fontos szerepet játszanak a gyerkek fejlődésében, növelik agyi aktivitásukat, formálják személyiségüket és hozzájárulnak készségeik és képességeik fejlesztéséhez. Eichhorn építőjáték részletekig kigondolt, egyedi dizájnban és német csúcsminőségben pompázik. Serkentően hat a kreatív és absztrakt gondolkodásmódra, játék közben a gyerekek ötletelnek, gondolkodnak, felismerik ötleteiket megvalósítani. A helyesen összeillesztett építőjátékok után magabiztosságra tesznek szert, megbíznak ösztöneikben és képességeikben. Vidám színvilág természetes külcsínnel kombinálva minden gyerekszobát otthonosabbá varázsol kellemes légkört teremtve.
A német Eichhron vállalat már több, mint 60 éve van jelen a piacon és teszi boldoggá kisfiúk és kislányok életét legminőségibb fajátékokkal, melyek teljes mértékben kreativitásuk és személyiségük fejlődését támogatja. A prémium Eichhron termékek időtlenek, több generációt is kiszolgálnak. Serkentően hatnak az egészséges gyermeki kiváncsiság, elképzelőerő, készségek és képességek fejlődésére. Az Eichhorn vállalat magas etikai és környzetvédelmi sztenderdjeivel hozzájárul a hagyományos erdővédelemhez. Játékai kizárólag FSC® minősítesű fából készülnek, amely a Bajor erdők fenntartható erdőgazdaságából származik. A fajátékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági feltételeknek és az EU által kiszabott normáknak.
Jellemzői
50-részes fa építőjáték
3 különböző sportautó modell(mini buggy, forma 1, versenyautó)
csúcsszuper német minőség az Eichhorntól
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti fiúkat és lányokat
megfelel a szigorú EU feltételeknek
3 éves kortól ajánlott
Készleten van | 8 790 Ft
| ||
Trojkolka Zoom Red 4in1 smaTrike TouchSteering červená s gumenými kolesami a tlmičom na kolese od 10 mesiacov ST3190502Készleten van | 29 590 Ft
| ||
Podbradníky pre deti Silicone Bib Beaba Light Mist&Airy Green Beaba 2 kusy z mäkkého silikónu a gombíkmi od 0 mes BE913509Készleten van | 9 590 Ft
| ||
Puzzle legkisebbeknek Cocomelon Baby 5 Mesék Educa 24 hó-tólPuzzle legkisebbeknek Baby 5 nagyszerű ajándék fiúknak és lányokna 2 éves kortól, akik a Cocomelon animációs sorozat rajongói. Az ábrákon a sorozat hősei jelennek meg vidám kutyussal együtt. A puzzle 20 darabból áll. Puzzle legkisebbeknek kirakása után 5 képet jelenít meg. Puzzle minőségi anyagból készült. Megfelel a biztonsági előírásoknak, tehát biztonságos játék a kicsik számára. Ez a puzzle kicsiknek szép, vidám ábrákkal van kivitelezve. A kirakó egyes elemei a kӧnnyebb kezelhetőség érdekében nagyobb méretekkel rendelkeznek.
Kirakása serkenti a fantáziát, képzelőerőt, kézügyességet, a gyermek megtanul koncentrálni és odafigyelni a részletekre. A legkisebbeknek szánt puzzle kirakásával fejlődik a finom motorika és tapintási érzékenység. Educa főleg puzzle és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa vállalat kínálatában szép gyermek és felnőtt puzzlek találhatóak, melyek biztosan nem hiányozhatnak az Ön kollekciójából sem. Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Prémium kisautók Premium Cars Majorette fémből felfüggesztéssel nyithatóak és gyűjtői kártyával 18 fajta MJ2053052Készleten van | 1 990 Ft
| ||
Repülőgép Airplane Majorette 13 cm hosszú 6 fajta MJ2057980Készleten van | 2 390 Ft
| ||
Versenyautó Racing Cars Majorette nyitható és gyűjtői kártyával 7,5 cm hosszú 4 különböző fajta MJ2084009Készleten van | 1 990 Ft
| ||
Trojkolka Swirl DLX 4v1 Blue&Red SmarTrike TouchSteering s tlmičom a voľnobehom + UV filter modro-červená od 10-36 mesiacov ST6502502Készleten van | 27 990 Ft
| ||
Puzzle Baby Puzzles Monsieur Madame Educa 3-3-4-4-5 dielov od 2 rokov EDU19400Készleten van | 4 390 Ft
| ||
Autíčka Limited Edition 8 Giftpack Majorette kovové dĺžka 7,5 cm sada 13 druhov v darčekovom balení MJ2054029Készleten van | 14 790 Ft
| ||
Kiegészítő vasúti pályához Train Tunnel Eichhorn alagút felüljáróval 3 darabos 53 cm hosszúTartozék vasúti sínpályához Train Tunnel a német Eichhorn vállalat műhelyéből tökéletes kiegészítő elem fa vasúti pályákhoz, melyet minden gyerkőc értékelni fog 3 éves kortól. Praktikus 3-részes szettbe tartozik alagút felüljáróval és sínekkel, melynek hossza 53 cm. Elsőosztályú bükkfából készült, ami kellemes, sima érzést nyújt tapintásra, játék közben gyermeke közelebb kerül a természethez. A fa kiegészítő elemek serkentően hatnak az elképzelőerőre, logikus gondolkodásmódra, a vasúti karbantartó szerepet magára öltő gyermek számára az alagúttal való játék még érdekesebb lesz.
Német minőség és egyedi külcsín serkentően hat a fantáziára és kreativitásra, feléleszti a kicsik egészséges kiváncsiságát. A vasúti pályák összeállítása közben a gyerekek kikapcsolódnak, de egyben fejlődik is technikai ismeretük, igazi kis építész szerepébe élik bele magukat. Játék közben fejlődik finom motorikájuk, térlátásuk, az egyes elemek összekombinálásával mindig újabb és újabb játéklehetőségek várnak rájuk. A környezetkímélő módon kitermelt és ökológiai gyártási folyamat során felhasznált elsőosztályú faanyag meghitt és kellemes hangulattal tölti el a gyerekek szobáját. A gondosan kidolgozott részletek biztonságos játszadozást igérnek.
A német Eichhron vállalat már több, mint 60 éve van jelen a piacon és teszi boldoggá kisfiúk és kislányok életét legminőségibb fajátékokkal, melyek teljes mértékben kreativitásuk és személyiségük fejlődését támogatja. A prémium Eichhron termékek időtlenek, több generációt is kiszolgálnak. Serkentően hatnak az egészséges gyermeki kiváncsiság, elképzelőerő, készségek és képességek fejlődésére. Az Eichhorn vállalat magas etikai és környzetvédelmi sztenderdjeivel hozzájárul a hagyományos erdővédelemhez. Játékai kizárólag FSC® minősítesű fából készülnek, amely a Bajor erdők fenntartható erdőgazdaságából származik. A fajátékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági feltételeknek és az EU által kiszabott normáknak. Készleten van | 7 990 Ft
| ||
Tolltartó Pencil Box Filled Mr. Gadget Jeune Premier ergonomikus luxus kivitel 20*7 cmZene, játékok, versenyautók, adrenalin a gördeszkán... az új iskolaév nem is indulhatna stilusosabban! Minden szülőnek tisztelettel jelentjük, hogy az iskolapadba a gyerkőcök csakis a Jeune Premier tolltartóval karöltve ülhetnek be. A Pencil Box Filled Mr. Gadget tolltartó igaz, hogy retro stílusban lett megalkotva, viszont eleget tesz a legújabb divattrendeknek, persze a gyerekek igényeinek is egyaránt. A Jeune Premier belga márka legújabb Pencil Box Filled Mr. Gadget tolltartójába minden íróeszköz elfér, melyre egy kisiskolásnak szüksége lehet. A tolltartót természetesen feltöltve kapja meg csemetéje. Elegendő csupán egy pillantást vetni erre a dizájnos és időtlen tolltartóra és a gyerekek olyan örömmel indulnak majd iskolába, mint még soha.
Újdonsült sötétkék Jeune Premier tolltartó minőségi vízhatlan poliészterből készült, így tisztítása egyszerű. E könnyű, ellenálló anyag ráadásul szennyeződéstaszító tulajdonsággal is bír. Köszönhetően az elsőosztályú alapanyagnak és kidolgozásnak a tolltartó át sem ázik. Vidám matricákkal díszített tolltartóval gyerkőce a legmenőbb lesz a suliban. És mint minden Jeune Premier termék, a Pencil Box Filled tolltartó is 100%-ban vegán.
Egyedi Jeune Premier tolltartó nagyon szépen mutat, de belső kialakítása is garantáltan elcsábítja. A 1,8 literes tolltartóba minden írószer elfér, amelyre az iskolaköteles gyerekeknek szükségük lehet. A tolltartót a gyerkőcök természetesen feltöltve kapják meg, minden szükséges írószert tartalmaz, amire a kicsiknek szükségük lesz az iskolában. Toll, ceruzák, radírgumi, faragó, vonalzó, színes ceruzák, filctollak és olló is megtalálható a tolltartóban. A praktikus egycipzáras megoldás könnyű és problémamentes hozzáférhetőséget biztosít az írószerekhez. Ez az egyrekeszes Jeune Premier tolltartó elengedhetetlen kiegészítője minden iskolás gyermeknek. Pont ezért a Jeune Premier tervezők nagyon oda figyeltek a tolltartó kialakítására és dizájnjára.
A Jeune Premier tervezők maguk is érintett szülők és tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek sokkal szívesebben tipegnek az iskolába, ha csodás iskolai kellékkel gazdagabban mutatkozhatnak iskolatársaik előtt. Felejtse el az unalmas tucattermékeket és merüljön el a vidám matricák révén a fantázia világába. A kézzel készített formatervezés már az első látásra olyan eredetiség jeleit hordozza, amelyet máshol csak nehezen talál, ezen felül ilyen csodás tolltartóval az első betűk és számok elsajátítása is könnyebben fog menni.
Jellemzői
dizájnos Jeune Premier tolltartó
gyerekeknek 24 hónapos kortól
egyrekeszes tárhely
íróeszközökkel feltöltve
súlya 0,48 kg
térfogata 1,8 liter
méretei 20*7*13 cm
vízhatlan szennyeződéstaszító anyag
kézzel rajzolt egyedi dizájn
Belgiumban tervezve
Készleten van | 35 990 Ft
| ||
|
Fel |
|||
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.























